MTVA: a Híradó nem sértette meg a kiegyensúl​yozott tájékoztat​ást a kislétai videó ügyben

MTVA: a Híradó nem sértette meg a kiegyensúlyozott tájékoztatást a kislétai videó ügyben   Az MTVA határozottan visszautasítja az Együtt-PM keddi sajtótájékoztatóján elhangzott és a párt közleményében leírt, Híradóval kapcsolatos állításokat.

Az Együtt-PM szerint a Híradó tegnapi riportja úgy kérdőjelezte meg a kislétai videó hitelességét, hogy azzal kapcsolatban az Együtt-PM álláspontját, véleményét nem kérte ki a Híradó szerkesztősége. Azt írják: ez példátlan, emellett nem mehetnek el szó nélkül.   Az Együtt-PM állításaival szemben a valóság a következő:   Az Együtt-PM a szombati napon töltötte fel az ominózus videót a Facebookra. A felvételt a Híradó már vasárnap bemutatta, és az adásban hosszan idézte az Együtt-PM állításait. A párt vasárnapi sajtótájékoztatóján – egyedüli médiumként – a Híradó kérdezte meg a felvételről Szabó Zsoltot, az Együtt-PM politikusát, akinek válaszát – mely szerint „úgy gondolom, hogy a videó valós”- be is mutatta.

A Híradó ezen felül az Indexnek adott interjúból nagy terjedelemben idézte a párt sajtómunkatársának állításait, aki részletesen ismertette, hogy mit gondol az Együtt-PM az ügyről.

A Híradó hétfőn újabb Együtt-PM-es politikustól kérdezte meg, hogy mi a véleményük a videóról, a pártnak összesen 5 megjelenést biztosított az anyagon belül:    1. elhangzott, amit a párt a Facebookon a videóról írt  2. ismét látható volt a vasárnapi, Szabó Zsolttal készült felvétel  3. megismételte a sajtómunkatárs által az Indexnek elmondottakat  4. ismertette a videó készítőjének nyilatkozatát, akiről az Együtt–PM azt állította, hogy az aktivistájuk  5. bemutatta Jávor Benedek Együtt-PM-es politikus sajtótájékoztatóján, az üggyel kapcsolatban elhangzott válaszát.   Mindezek mellett mondta el saját véleményét a videó főszereplője, a kislétai közmunkás, valamint az ügyben megszólított polgármester. A Híradó tehát két alkalommal, vasárnap és hétfőn is nagy terjedelemben mutatta be az Együtt-PM álláspontját, ami – a párt saját közleménye szerint – sem változott, vagyis továbbra is azt tartják igaznak, amit nekik mondott a közmunkás.   A Híradó az Együtt-PM által az MTI-hez eljuttatott közleményt annak megjelenése utáni első hírműsorban azonnal ismertette.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*