MSZP: száz éve nem épült ilyen kevés lakás Magyarországon

Az MSZP szerint több mint száz éve nem épült olyan kevés új lakás Magyarországon, mint napjainkban. Bangóné Borbély Ildikó, a párt országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján annak a véleményének is hangot adott, hogy az adatok további romlására lehet számítani.

    Az ellenzéki politikus érvelése szerint 2013-ban összesen alig több mint 7200, tavaly szeptemberig pedig csak mintegy 5100 lakás épült, holott ez a szám 2008-ban 44 ezer, 2009-ben 28 ezer, 2010-ben pedig 17 ezer volt.
Bangóné Borbély Ildikó szerint az adatok további romlását a 2015-ös költségvetés adatai vetítik előre, abban ugyanis az előző évinél 30 milliárd forinttal kevesebb forrás áll rendelkezésre lakástámogatásra. Segítségre pedig szükség lenne, hiszen 170 ezer gyerek él olyan lakásokban, ahol sem mellékhelyiség, sem fürdőszoba nincs, 600 ezer gyerek otthona pedig rendszeresen beázik, illetve nedves, penészes – fűzte hozzá.
A szocialista politikus úgy fogalmazott, a “kormányzásra alkalmatlan” Fidesz hiába költi az adófizetők pénzét “sikerpropagandára”, ha csak a “közpénzek lenyúlásában teljesít egyre jobban”, miközben a fiatalok nagy részének nincs állása és így boldogulásokat külföldön keresik.
Az MSZP szerint a szociális és lakhatási problémákat csak egy, a jelenlegitől gyökeresen eltérő gazdaságpolitika oldhatná meg – fejtette ki a párt képviselője, kiemelve, hogy a kormánypárti politikusok helyett a fiatalok lakáshoz jutását kellene támogatni.
Bangóné Borbély Ildikó megjegyezte továbbá, hogy a közmunkában dolgozók sem tervezhetnek reálisan családalapítást, arra ugyanis csak valódi munkahelyekkel és valódi fizetéssel van esély, amelyeket a jelenlegi kormány – szerinte – nem segít elő.

Forrás:MTI