MSZP kongresszus

Stábunk a Magyar Szocialista Párt (MSZP) kongresszusán járt szombaton, a Villányi úti Konferenciaközpontban. Tóbiás József a párt alapszabályt módosító kongresszusán azt mondta, a magyar társadalom problémáit a kormány csak mélyítette, az ország minden téren rosszul teljesít lehetőségeihez képest.

Fotó: Juhász Melinda


Szerinte a mélyülő szegénység, a rettenetes leszakadás, a demokrácia lebontásának gyakorlata, a jogállam szétverése, a Nyugat-ellenesség mind abból fakad, hogy a Fidesz Magyarország legnagyobb problémája.
Az ellenzéki politikus kifejtette, a többi között azzal vádolja a Fideszt, hogy eltűri a mélyszegénységet, szándékosan feledkezik meg a társadalom kiszolgáltatott csoportjairól, hogy a hatalomért és az abból származó, magánzsebekben fialtatott tőkéért politizál, hogy tragikusan leromlott az egészségügy és a szociális ellátórendszer, hogy tudatosan alacsonyan tartja a munkabéreket.
 Felidézte a Fidesz 2014-es választási szlogenjét: csak a Fidesz. Hozzátette: ma már érti ezt a szlogent a magyar társadalom, mert azt jelenti, csak a Fidesznek jut, mindenki más fizet.
Az MSZP elnöke megerősítette pártja fizetésemelési követelését, és bejelentette, hogy országos aláírásgyűjtést kezdtek a tisztességes fizetésekért. Kijelentette: nettó százezer forintnál egyetlen közalkalmazott sem kereshet kevesebbet, ha valaki főiskolát végzett és a közszolgálatba lép, akkor nettó 175 ezer forintnál nem kereshet kevesebbet. Hozzátette: egyetemi végzettséggel rendelkezőknek nettó 200 ezer forintot kell kapniuk, és akkor nem lesz elvándorlás Magyarországról, ez a valós Hazaváró program. Tóbiás József szerint az MSZP történelmi jelentőségű feladata, hogy Magyarországot kivezesse a szákutcából. Véleménye szerint Magyarország jobboldalra csúszott, de a jobboldal ma már nem néz szembe a problémákkal, ezért nem is tud változtatni a krízisen. A jobboldal által okozott válságot csakis az MSZP oldhatja meg – jelentette ki.
Tóbiás József majdnem negyven perces beszédében elismerte, hogy 2010 előtt sem volt “kolbászból a kerítés”, de szerinte a gazdasági válságig sokkal jobb pályán volt az ország. Most viszont szétszakadt a társadalom, a Fidesz párttagságán és klientúráján kívül az új rendszerrel mindenki veszít – vélekedett.
A pártelnök elmondta, büszke arra, hogy az MSZP a nyugdíjasok körében a legnépszerűbb, nem olyan, mint a Fidesz, amely 50 éves kor felett értéktelennek tatja az embereket. Vissza kell adni az idős emberek és a nyugdíjak becsületét – hangoztatta.
A szocialista pártelnök közölte, az MSZP-nek 2016-ban programot kell kidolgoznia, amelynek képesnek kell lennie arra, hogy megszólítsa társadalom különböző csoportjait. Annak egy igazságosabb és biztonságosabb Magyarország megteremtéséről kell szólnia – jelezte.
Tóbiás József lezárt egy vitát is, amikor közölte, jövő év júniusában választják meg a párt vezetőit. Elmondta, reméli, hogy azon a kongresszuson lerakják a program alapjait is.
Elmondta, hogy a kongresszusi küldöttek 80 százalékos többséggel fogadták el az alapszabály módosítását, amelyben rögzítették, az MSZP a nemzeti és európai hagyományokra építi politikáját. Úgy értékelt, az a program, amit másfél éve elnökké választásakor megfogalmazott, most 80 százalékos támogatást kapott.
Szerinte az alapszabály módosítása egy mérföldkő, egy új korszak kezdete is egyben. Hangsúlyozta, működésüket ezzel a nappal a demokrácia, a partnerség, a közélet tisztasága iránti igény, az átláthatóság melletti elkötelezettség, a párttagok közötti szolidaritás követelményei szerint kívánja alakítani.
Tóbiás József szerint a Fidesz leváltásához több kell a politikai szembenállásnál, a társadalmi akaratot kell megszervezni, ehhez túl kell lépni az elitek demokráciáján, lépéseket kell tenni a részvételi demokrácián alapuló társadalmi többség megszervezése felé.
Bejelentette, hogy 2016 januárjában megkezdi a választókerületekben a munkát, hogy ott vitassák meg a konkrét ügyeket, illetve kitalálják, hogyan csatornázzák be azok véleményét is, akik szeretnének változtatni, de nem pártot keresnek ehhez.
Tóbiás József beszéde elején köszöntötte az RTL Klub stábját akiket éljenzés és taps fogadott. Mint mondta, reméli, könnyen be tudtak jutni.
A pártelnök elmondta azt is, hogy a kongresszus tagjai tartós élelmiszereket gyűjtöttek az arra rászorulóknak. Az élelmiszereket a kongresszus szünetében adták át Iványi Gábornak, az Oltalom Karitatív Egyesület elnökének.
Komjáthi Imre, az MSZP elnökségi tagja az aláírásgyűjtés kapcsán azt hangsúlyozta, a szegénységnek nincs romantikája, ezért, hogy a nagyobb elszegényedést megakadályozzák, a pénzt a népnek kell adni. Hozzátette: Magyarország nem szegény ország, van pénz stadionra, kisvasútra, “a miniszterelnök hobbijára”. Nem kell Orbán Viktor “burzsujdemokráciája”, amely kegyencekre és közmunkára rugdosottakra osztja fel a nemzetet – hangoztatta.
A kongresszus elején videoüzenteben köszöntötte a résztvevőket Szergej Sztanisev, az Európai Szocialisták Pártjának elnöke.

Botka László, az MSZP választmányi elnöke szerint pártjának egy olyan új karaktert kell felépítenie, amely közérthetően tudja bemutatni a kormányzati propaganda hazugságait.     Szeged polgármestere, az MSZP kongresszusának nyílt szakaszában felszólalva kiemelte, a szocialista pártnak a fizetésemelésre, a földügyekre, az igazságos szociális- és nyugdíjpolitikára, valamint egy valódi fenntartható rezsicsökkentésre kell koncentrálnia, hiszen ezek az ügyek milliókat érintenek húsbavágóan.
    Botka László kitért arra is, a társadalomban olyan súlyos feszültségek vannak, hogy bármikor bekövetkezhet egy gyors politikai fordulat. “Ezért tessék szárazon tartani a puskaport és ne egymásra pazarolni” – fogalmazott a választmányi elnök az elmúlt napokban nyilvánosságra került belső nézeteltérésekre célozva.

A sajtónyilvános rendezvényt megelőző szünetben Mesterházy Attila volt pártelnök kapta a legnagyobb figyelmet a sajtó részéről, csaknem a kezdésig folyamatosan kattogtak a vakuk, sorban álltak a  riporterek egy-egy rövid interjúra várva.