MSZP: az MVH-nak meg kell térítenie a kárt, amit okozott

Az MSZP elnökhelyettese szerint a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) valahogy meg kell térítenie azt a kárt, amit az uniós közvetlen agrártámogatások kifizetésének csúszásával okozott.

    Gőgös Zoltán kedden, Budapesten a Földművelésügyi Minisztérium Kossuth téri épülete előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy június 30-án járt le a támogatások kifizetésének határideje, és azóta számos jelzést kapott a gazdálkodóktól, hogy nem kapták meg a pénzüket, vagy ha megkapták, nem tudják, milyen jogcímen.
    Kérdésre válaszolva közölte, tízmilliárdos nagyságrendű elmaradás lehet.
    Hozzátette: a bankok “óriási kamatokat” fognak felszámolni a gazdáknak, akik nem tudtak törleszteni, hiszen nem kapták meg a támogatást.
    Véleménye szerint hivatali hatáskörben elkövetett károkozásról van szó. Szerinte a kárt a hivatalnak valahogy meg kell térítenie.
    Emlékeztetett arra, hogy 2010-ben a Fidesz úgy változtatta meg az MVH-ról szóló törvényt, hogy nem kell kamatot fizetni a késedelem után és a polgári törvénykönyv is védi a Fidesz hivatali rendszerét, de találni fognak jogi megoldást.
    Gőgös Zoltán azt kérte: akiknek problémája van a kifizetéssel, az jelentse az info@mszp.hu-ra, és megadják a szükséges jogi segítséget.
    Véleménye szerint a támogatások “visszatartása”, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és a kormányszóvivő nyilatkozata is az ország EU-ból való kilépését készíti elő.
    Gőgös Zoltán szerint ez azért van, mert demokratikus keretek között nem lehet annyit lopni. Egy lehetőség van, ha diktatórikus államformát csinálnak, ezt pedig nem lehet kialakítani az európai közösségen belül – tette hozzá.
    Kérdésre válaszolva megerősítette a nol.hu hírét, hogy az MSZP VII. kerületi szervezete Hunvald Györgyöt választotta elnökévé.
    Azt mondta a helyi közösség döntésén nem lehet csodálkozni, mert olyan szintű megaláztatás érte őket a volt polgármesteren ügyén keresztül a korábbi időszakban, amire ez a természetes reakció. Jelezte, a helyi döntésekbe az országos központnak beleszólása nincs.
    A nol.hu cikke szerint a VII. kerület egykori polgármestere Devosa Gábort váltja a poszton, aki a fővárosi pártszervezetben kapott pozíciót.
    A portál emlékeztetett arra, hogy a Fővárosi Főügyészség csütörtökön jelentette be, hogy Hunvald ügyében sikeresen indítványozta a perújítást. A Kúria május 2-án formai okokból hatályon kívül helyezte a Szegedi Ítélőtábla korábbi jogerős ítéletét, amely megállapította volt polgármester büntetőjogi felelősségét és szabadságvesztést szabott ki rá.

Forrás:MTI