MSZP: a kormány a gázüzletág megvásárlásával fizeti ki az E.ON-nak a rezsicsökkentés árát

Az MSZP szerint a kormány magyarországi földgáztárolóinak és a földgáz-nagykereskedőjének megvásárlásával fizeti ki a német E.ON energiaipari vállalatnak a rezsicsökkentés árát.

    Erről Tóth Bertalan, az MSZP elnökségi tagja és Török Zsolt szóvivő beszélt a Magyar Villamos Művek épülete előtt sajtótájékoztatón, hangsúlyozva: az MVM közgyűlése pénteken dönt arról, mennyit és miből fizet ki a német multinacionális vállalatnak “a rezsicsökkentésért cserébe”.     Török Zsolt úgy fogalmazott: Orbán Viktor szavakban a multinacionális cégek ellen harcol, “a háttérben azonban mindig lepaktál velük”.     Tóth Bertalan azt mondta, a kormány körülbelül 350 milliárd forintot készül kifizetni az E.ON-nak úgy, hogy máig sem indokolta meg a két társaság megvásárlását, és nem ismert ennek fedezete sem. Véleménye szerint így csak azt lehet feltételezni, hogy ez az E.ON “hallgatásának ára”, a vállalat ezért cserébe nem emeli fel a szavát az energiacégek tönkretétele ellen.     Hozzátette: a kormány veszteséges cégeket, olyan tározókat vásárol meg, amelyekre nincs szüksége, ugyanis jogszabályok garantálják a biztonságos ellátást. Ráadásul – folytatta – sajtóhírek szerint két értékbecslés 12 és 90 milliárdos vagyonértékelésről szól, a kormány viszont ennek négyszeresét tervezi kifizetni. Véleménye szerint ez felveti a miniszterelnök jogi felelősségét is.     Az MSZP elnökségi tagja azt követelte, hogy a kormány hozza nyilvánosságra az ügy összes dokumentumát, köztük a kilenc hónappal ezelőtt megkötött szándéknyilatkozatot.     Török Zsolt arról is beszélt, hogy 350 milliárd forint elég lenne a ténylegesen tandíjmentes felsőoktatás megteremtésére, 350 ezer ember munkához juttatásának támogatásához vagy a társasházak négyötödének teljes energetikai korszerűsítésére.     A szóvivő nem akarta kommentálni azt, hogy Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke csütörtök este az InfoRádióban azt javasolta, abban a 60-70 egyéni választókerületben, ahol lehet esély legyőzni a Fideszt, a baloldali jelöltek tavasszal lépjenek vissza egymás javára.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*