Motorsport World Expo – Kölnben járt az autósport technika csúcsa

November 13-15 között rendezték a kölni vásárváros és kiállítás ( KölnMesse ) területén a 10. Professional Motorsport World Expo-t. Ezen jubileumi alkalommal bepillantást nyerhettünk az autó és motorsport felsőkategóriás szakágainak alkatrészgyártói, fejlesztői és felszerelései közé. Több, mint 230 kiállító képviseltette magát a rendezvényen.

A szerdai nyitáskor már láthatóan nagy volt az érdeklődés a pavilonban, szinte minden standnál. A bejáratnál elsőként az eladó versenyautókat láthattuk. Itt Porsche, Lancia és Mercedes volt megvásárolható, rajtra készen.

Bent a Stand 21 cég verseny overáljait csodálhattuk meg elsőként. Valóban csodálhattuk, ugyanis Bernd Schneider, Christophe Bouchut Le Mans-os ruházata mellett Ayrton Senna McLaren Hondás, illetve 1985-ös JPS Lotus-os overálja is testközelből volt megnézhető. Ahogy Michael Schumacher első Forma 1-es nagydíján hordott Jordan Team-es tűzállója is.

Továbbsétálva a teljesség igénye nélkül különböző verseny kiegészítők, kesztyűk, sisakok, versenycipők kerültek bemutatásra. Majd az autókhoz szükséges alkatrészek, mint pl. a kuplung, féktárcsák és féknyergek és pedálok. A professzionális váltók világa főleg a manufaktúráké. Készítőik a gyári házba építik be a spéci szekvenciális 6 illetve 7 fokozatú váltót, majd teljesen elektronikusan vezérelve a másodperc tört része ( századok ) alatt történő váltását hivatott irányítani. Ezt jól demonstrálta az a szimulátor, amelyet összekötöttek egy szekvenciális váltóval, és az „agy”, mindössze egy mobiltelefon méretű doboz váltotta fel és le a fokozatokat, pneumatikusan.

A királykategória beszállítói sem szerénykedtek. Az ATL biztonsági versenytank gyártó cége a Forma-1-es autó tankját is elhozta. A cég munkatársa elmondta: kb. 130 literesek a tankok, három rétegű anyagból készülnek, melynek összetétele és technológiája titkos. Amit láttunk, hogy belül gumibevonatú, a burkolata pedig valamilyen szőtt, ragasztott anyag. Szeparálható az üzemanyag, illetve a lötykölődést lassítva több lukon folyik át, majd vissza az üzemanyag a tankon belül. 50 éve ők a Forma-1 beszállítói.

A nagy múltú Cosworth egy motort, illetve elektronikai termékeit hozta el. Jelenleg ők a Ford és Honda túraautóinak versenybeszállítói is egyben.

A McLaren most nem egy igazi versenyautóval, csak egy kis makettel érkezett. Illetve termékeiből az elektronikai fejlesztéseit mutatta be, többek között elektromos motorjait, kapcsolóit, rádióit és szenzorait.

Az XTRAC egy „ékszerszalont” hozott el a kiállításra. Csodás kinézetű váltók, fogaskerekek és kiegészítő alkatrészeik csillogtak a vitrinekben. Árait nem mertük megkérdezni.

Az AP Racing hatalmas GT, Le Mans karbon és acél féktárcsái mellett Forma-1-es kuplungját is bemutatta. A látványosan kisméretű karbon szerkezeteket mind a tíz Forma-1-es csapat használja 2015-ben.

A Capricorn standján a 2002-es Moto Gp hajtóműtől a V12-es Renault és Le Mans-on indult Aston Martin főtengelyig számos motoralkatrész megtekinthető volt.

2015-ös Ford WRC motor az M Sport gyártmánya: 315 lóerős, 420 Nm nyomatékkal. A látvány is elég, nem kell hozzá több kommentár.

A szakmai előadásokból, workshop-okból naponta 4-5 hangzott el. A kipufogóktól a versenypályák tervezésén és biztonságán keresztül a versenyautók építéséig, részleteiben.

 

A karbon sem hiányozhatott…

 

Említést kell tennünk a különböző anyagokról, melyeket a versenytechnológiában használnak. A régebben sűrűn felhasznált acél, néhol fa és üvegszál elemek már csak elvétve használatosak. A vázak többsége alumínium-ötvözetből, újabban már műanyagból készülnek. Ahol ez sem elég, ott jön a kevlár és a karbon. A karosszéria nagyobb darabjaitól kezdve az apróbb, kormányelemekig méretre „szabják”, hogy erős és könnyű legyen. Nem mellesleg nagyon is dekoratív a karbonszálak látványa.

A motorsport alapjait kitapasztaló, fejlesztő és gyakorlatban elsajátító kiscsapatok szakágának egyike a Formula Student. A német csapatok sok sikert tudhatnak magukénak. Ennek része és részese kétség kívül az a Porsche, Audi, Volkswagen, akik komolyan támogatják a feltörekvő tehetségeket, a jövő mérnökeit.

A kiállított versenyautók között a volt Forma-1-es csapattulajdonos Tom Walkinshaw fiának, Sean-nek és csapattársának, Craig Dolby-nak Nissan Nismo-ja, mellette pedig a Dakar-t is többször megjárt Guerlain Chicherit rallyekrossz autója lepte meg a rajongókat, egy különleges „rozsdás” dekorációval. A Le Mans, GT, GT 3 és 4 versenyautói is igen magas technikai színvonalat képviseltek.

A jubileumi rendezvény része volt a szerda esti díjkiosztó gálavacsora. Több száz meghívott – többek között mérnökök, csapattagok, kiállító-forgalmazó és sajtómunkatársak is – tiszteletét tették az esten, aminek fő eseménye a díjkiosztó gála volt. Itt nyolc kategóriában adtak át díjat, ebből a Porsche vehetett át nem kevesebb, mint négyet.

A nagyon ritkán látható versenyalkatrészek, a tuning cégek és manufaktúrák által tervezett majd gyártott termékek, a fejlesztések, megoldások és végül a kész versenyautók összességében teljes képet mutattak a világ motorsport technikájáról, meghatározó szakágakban, meghatározó világcégekkel. Ennek látványa – ahol kézzel fogható volt szinte minden – nagy élményt nyújtott a szakmai látogatók számára.

(Forrás: Váconline.hu)

 

Cikk: Sződy Szabolcs

Fotók: Sződy Zsolt és Sződy Szabolcs