MOST SZOMBATTÓL ISMÉT ADOK-KAPOK NAPOK!

Most szombaton negyedik alkalommal indul útjára az Adok-Kapok Napok jótékonysági program, amely az évek során Magyarország legnagyobb minőségi ruhagyűjtő akciójává vált. A Premier Outlet az Ökumenikus Segélyszervezettel összefogva négy hétig várja a jó minőségű használt, tiszta ruhákat, játékokat és sportszereket a krízishelyzetben lévő gyermekek, családok részére.

Ismét kezdetét veszi az Adok-Kapok Napok, hogy segíthessünk azoknak, akik ma Magyarországon nehéz körülmények között élnek. „Büszkék vagyunk rá, hogy az Ökumenikus Segélyszervezettel karöltve egy olyan kezdeményezést hoztunk létre, amelyben több ezer adományozó vesz részt évről-évre. Tavaly több mint 80.000 ruhaneműt adhattunk át a rászoruló családoknak, ami egy óriási siker. Reméljük, hogy idén még tovább tudjuk növelni ezt a számot – emelte ki Imre Csaba, a Premier Outlet igazgatója.

Az idei Adok-Kapok Napok egyik kiemelt feladata a hátrányos helyzetű gyerekek megsegítése. „Adni jó. Főleg gyerekeknek. Szerintem ebben nincs semmi bonyolult vagy megfoghatatlan dolog, és az emberek érzik, hogy mennyivel jobb adni, mint azon az oldalon lenni, ahol kérni kell már – tette hozzá Wolf Kati énekesnő, az akció védnöke. – „Először tavaly vettem részt az Adok-Kapok Napokon, és nagyon jó volt érezni, hogy milyen komoly összefogás övezi. Mindig rá kell, hogy jöjjek: az emberek nagyon szívesen adnak, csak szükségük van egy megbízható kezdeményezésre, igazi céllal és átlátható megvalósítással.”

„Nagy öröm számunkra, hogy az Adok-Kapok Napok mára egy olyan összefogássá vált, melyre nagyon sok adományozó előre készül, év közben is gyűjtve a ruhadarabokat” – tette hozzá Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója. – „A jó minőségű felajánlások komoly segítséget jelentenek Segélyszervezetünknek, mely évente rászoruló családok ezreinek nyújt segítséget a felzárkózáshoz.”

Az elmúlt évek során számos híresség csatlakozott a jótékonysági akcióhoz: Wolf Kati mellett többek között Dobó Kata, Orosz Barbara, Dombóvári Vanda és Gönczi Gábor is a program mellé állt. Idén Wolf Kati akasztja be az első felajánlást az Adok-Kapok Napok megnyitóján, most szombaton. A szervezők sok szeretettel várják az érdeklődőket az eseményen április 23-án 11 órakor a Premier Outlet 106-os üzletében, amely a következő egy hónapban adománygyűjtő ponttá alakul át.

A felajánlásokat április 23-tól május 22-ig, hétfőtől vasárnapig lehet leadni az adománygyűjtő ponton. A biatorbágyi outletközpont az adományozók segítségét közel egy héten keresztül felhasználható, akár 70% kedvezményre jogosító kuponokkal köszöni meg.