Most nagyon nehéz napon vagyunk túl Mostban

A szombathelyi versenyző és csapata a tankpool24 pontosan tudta, hogy nehéz versenyre számíthat a Cseh Köztársaság északi részén található Most Autodrom-on.

Így értékelt a kétszeres Európa-bajnok a mai versenynap után:  „Nehéz napon vagyunk túl a pénteki szabadedzés után, az autó egyensúlya sem volt jó először, de az időmérő edzésre összeállt minden, és sikerült a negyedik helyet megszereznem. René Reinert még Nürburgringen szerzett büntetése miatt azonban egy hellyel előrébbről kezdhettem a mai futamot. A rajt nehéz volt, és a falnál a jobb oldalon sajnos rámentem a fehér vonalra, pedig szoktam erre figyelni. Az én hibám volt, nem kellett volna átmenni rajta, és ennek az eredménye egy áthajtásos büntetés lett, pedig már a harmadik helyen mentem, miután megelőztem Steffi Halmot.  Végül a tízedik helyet sikerült megszereznem.”

Az első versenyt egyébként hatalmas csatában Adam Lacko nyerte Jochen Hahn előtt, és némi káosz után kialakult a végeredmény is: Norbi a kilencedik lett, tehát éppen csak lemaradt a poleról a fordított rajtrácsos második versenyen.  A késő délutáni versenyen Norbi jobban kapta el a rajtot, és az első kör végén már hetedik volt, erről így beszélt: „Jó, hogy szereztünk néhány pontot ma ezen a versenyen is, mert a harmadik helyünk veszélybe került a bajnokságban. Hatodik lettem végül, és a beállítások is jobbak lettek, bízom benne, hogy holnap tudunk javítani.”
A szombathelyi versenyző vitézkedése holnap folytatódik, a vasárnapi első verseny 14:15-kor a második 17:05-kor kezdődik.

norbi