Mosonmagyaróváron és Dunakilitin járt az Európai Virágos Városok és Falvak versenyének zsűrije

2016 júliusában huszonhatodik alkalommal kereste fel az Európai Virágos Városok és Falvak zsűrije Magyarországot. A 2016. évi verseny során hazánkat Mosonmagyaróvár képviseli város kategóriában, falu kategóriában pedig Dunakiliti indult. A két település a 2015. évi „Virágos Magyarországért” környezetszépítő versenyben elnyert első helyezésével vívta ki a jogot Magyarország képviseletére az európai megmérettetésben. Mint ismeretes, a „Virágos Magyarországért” versenyt a Magyar Turisztikai Ügynökség kiemelt projektként kezeli, és szervezéséhez a társaság továbbra is biztosítja a működési hátteret. A díjkiosztó ünnepség óta eltelt időszakban kertész, tájépítész és turisztikai szakértőkből álló felkészítő bizottság segítette a települések munkáját a versenybe való felkészüléshez.

Mosonmagyaróvár

Az Entente Florale Europe elnevezésű verseny Európa legrégibb és legsikeresebb virágosítási mozgalma. 1975-ben indult útjára, és az idei évben 8 ország, 15 ezer települését, mintegy negyven millió embert képes évente összefogni. A legjobbak közé idén csak 12 település kerül be. A verseny követelményrendszerében a virágosítás mellett nagy hangsúllyal szerepelnek a környezetvételem, az ökológia, a környezettudatos oktatás, a természeti és épített örökség megőrzése, a korszerű hulladék- és energiagazdálkodás és a tájvédelem szempontjai. A zsűritagok kiemelt figyelmet fordítanak a település tisztaságára, graffiti mentességére. A verseny nagy kihívást jelent minden benevező városnak, illetve falunak, hiszen a mezőny nagyon erős, a résztvevők olyan elismerten magas színvonalú környezeti kultúrával rendelkező országok, mint Hollandia, Németország, Ausztria, Belgium, de erős versenytárs Csehország, Szlovénia és Írország is.

A versenyben részt vevő országok képviselőiből álló zsűri július 2-4. között kereste fel Mosonmagyaróvárt és Dunakilitit, a látogatásuk nagy megtiszteltetés volt mindkét település számára, ugyanis a zsűrizést követő értékelés során a zsűritagok hasznos szakmai tanácsokkal is ellátták a települések képviselőit a továbbfejlődés érdekében.

A zsűri elnöke, Rudi Geerardyn (Belgium) összefoglalójában kiemelte, hogy mindkét település jelentős, látható fejlődésen ment át az elmúlt évek során. Mind Mosonmagyaróváron, mind Dunakilitin örömmel látta a szakmai zsűri a települések életében nagy szerepet játszó civil szervezetek környezetszépítő tevékenységének eredményeit, amelyek az önkormányzatok erőfeszítéseit is megkoronázzák. Az óvodákban tett látogatások bebizonyították a zsűritagok számára, hogy Mosonmagyaróváron és Dunakilitin már a legkisebbek környezeti oktatására is nagy figyelmet fordítanak.

Az európai verseny díjkiosztó ünnepségére 2016. szeptember 23-án kerül sor Brnóban. Ekkor derül ki, hogy a benevezett települések közül melyek lesznek a legjobbak. Magyarország huszonhat éve vesz részt a versenyben, eddig 9 arany-, 23 ezüst-, 10 bronzérmet és 10 Európa díjat nyert.