Molnár: a népszavazás csak Orbán Viktor érdekeit szolgálja

Az MSZP továbbra is azt javasolja támogatóinak, hogy ne vegyenek részt az október 2-ai népszavazáson, mert az csak Orbán Viktor érdekeit szolgálja – mondta az ellenzéki párt elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

 Molnár Gyula, az Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke felszólal a párt országos választmányának évad- és kampánynyitó rendezvényén a Dürer Rendezvényházban 2016. szeptember 3-án. MTI Fotó: Illyés Tibor

Molnár Gyula, az Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke felszólal a párt országos választmányának évad- és kampánynyitó rendezvényén a Dürer Rendezvényházban 2016. szeptember 3-án. MTI Fotó: Illyés Tibor

    Molnár Gyula azt mondta, látja, hogy közszférában dolgozók és a vidéken élők félnek attól, számon tartják, hogy részt vesznek-e a népszavazáson. Az érvénytelen voksolással kapcsolatban közölte, egy ilyen szavazat ugyanazt jelenti, mint a távolmaradás, de a le nem adott szavazatot nem lehet manipulálni.
    Hozzátette: továbbra is várják, hogy a Fidesz közölje, milyen jogi következménye lesz a népszavazásnak.
    A pártelnök felmutatva pártja népszavazási szórólapját azt mondta, azon bemutatják, melyek azok az ügyek, amelyeket elfed a népszavazás.
    Molnár Gyula jelezte azt is, megkezdik a szavazatszámláló bizottsági tagok toborzását. Úgy folytatta: levélben fordult az otthonmaradás mellett kampányoló pártok – az Együtt, a Modern Magyarországért Mozgalom, a Párbeszéd Magyarországért és Demokratikus Koalíció – vezetőjéhez azt kérve, javasoljanak embereket a bizottságokba.
    Hozzátette: az MSZP honlapján – egy felugró ablakban, miszerint “Legyél te is rendszerhiba a NER-ben!” – lehet jelentkezni azoknak, akik szeretnének részt venni a választások ellenőrzésében.
    Tóth Bertalan frakcióvezető a MSZP-képviselőcsoport hétfői visegrádi évadnyitó üléséről beszámolva elmondta, jövő héten benyújtanak az Országgyűlésnek egy javaslatcsomagot azzal összefüggségben, hogy véleményük szerint a kormány rengeteg pénzt elkölt a határvédelemre, de nem gondoskodik az ott szolgáló katonák és rendőrök megfelelő munkakörülményeiről.
    Megerősítette azt is, hogy december 9-ig antikorrupciós törvényjavaslatokat is benyújtanak.
    Tóth Bertalan kitért arra, meg kell szüntetni “a fideszes, pénzért árult betelepítés rendszerét”. Az MSZP törvényjavaslatot nyújt be, amelyben kezdeményezi a letelepedési kötvények megszüntetését, a kötvényforgalmazó cégek gazdasági bizottság előtt történő elszámoltatását, illetve a kötvényből származó hasznuk 75 százalékos megadóztatását – ismertette.
    Kiemelten foglalkoznak még az egészségüggyel, az oktatással, a szegénység kérdéskörével is – jelezte.
    A nyáron megválasztott frakcióvezető rögzítette: a frakció felelős és kezdeményező ellenzéki munkát kíván folytatni; célja, hogy megalapozott, szakmailag magas színvonalon előkészített, valós alternatívát felmutató tevékenységével hozzájáruljon a párt 2018-as választási győzelméhez.

Forrás:MTI