MOB – Gyulay Zsolt az új elnök

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) megválasztott új elnöke beszédet mond a MOB közgyűlésén a budapesti Larus Rendezvényközpontban 2022. január 29-én. Az 57 éves, kétszeres olimpiai bajnok kajakos Gyulay Zsolt a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. MTI/Illyés Tibor

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlése a kétszeres olimpiai bajnok kajakos Gyulay Zsoltot választotta meg a szervezet új elnökének szombaton.

    Az 57 éves sportvezetőre, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatójára az eseményen megjelent 48 szavazásra jogosult tag közül 34 szavazott, míg a másik jelölt, Hajdu Balázs ügyvéd, olimpikon vitorlázó 14 voksot gyűjtött be. Érvénytelen szavazat nem volt.
    Gyulay az eredményhirdetés után elsőként gratulált a “nemes versengésért” Hajdunak, és úgy fogalmazott: kettejük versenye az elnöki posztért “felrázta egy kicsit a MOB-tagságot”.
    “Szeretném megköszönni Kulcsár Krisztián eddig elnök munkáját, és bár sajnálatos, hogy így alakult, másfelől azonban a tagság ennek nyomán egy kicsit elgondolkodott, hogy hogyan tovább” – jelentette ki az új elnök.
    A közgyűlésen a szavazás előtt mindkét jelölt 5-5 percben mutatkozhatott be a jelenlévőknek, és ismertethette legfontosabb gondolatait, elképzeléseit, célkitűzéseit. A titkos voksolás és a szavazatszámlálást követően a közgyűlést vezető Dávid Imre ismertette a végeredményt.
    Gyulay Zsolt az MTI-nek a megválasztása után azt mondta: a médiaérdeklődést most nagyobbnak érzékeli, mint amikor olimpiát nyert Szöulban.
    “Az elmúlt hetek megterhelők voltak, de ilyenkor az embernek ki kell lépnie a komfortzónájából. Ugyanakkor ki kell emelnem, amit Hajdu Balázsnak is elmondtam, hogy nagyon jót tett az egész olimpiai mozgalomnak az, amilyen nemes versenyre késztettük egymást” – nyilatkozta a MOB-elnök.
    A kajakozóként hatszoros világbajnok és kétszeres olimpiai ezüstérmes sportvezető hozzátette, ha valaki egy ilyen pozícióba kerül, mint a MOB elnöki posztja, akkor megpróbálja abból a maximumot kihozni.
    “Egyértelmű, hogy egy jól működő olimpiai bizottságot szeretnék vezetni, ehhez az első lépés a pekingi téli olimpia után nekiállni az új alapszabálynak. Jelen pillanatban ugyanis egy csonka közgyűlése van a MOB-nak, hiányoznak többek között a klubok, a sporttudomány, vagy az Olimpiai Bajnokok Klubjának és a Sportegyesületek Országos Szövetségének képviselői. Úgy érzem, hogy őket nem lehet kihagyni, és a lefolytatott egyeztetések alapján erre nagy igény is van” – mondta Gyulay Zsolt, és jelezte, mindenképpen fel akarja keresni a jövőben Hajdu Balázst, akinek szerinte “nagyon jó és használható gondolatai” voltak.
    Az új MOB-elnök elárulta: hogy ha minden rendben megy, akkor kedden indul Pekingbe, a jövő pénteken kezdődő téli olimpiára.
    A 2017-ben megválasztott, pozíciójában 2020 júniusában megerősített eddigi elnök, Kulcsár Krisztián a december 30-i közgyűlésen a maga által kezdeményezett bizalmi szavazásban nem kapta meg a támogatói többséget, ezután január 31-i hatállyal lemondott.
    Gyulay Zsolt február elsejétől láthatja el MOB-elnöki feladatait, mandátuma a 2024. évi tisztújító közgyűlésig tart.

MTI