MNB: nagyszabású ünnepséggel nyílt meg az ország Pénzmúzeuma

Március 15-én, több száz hazai és nemzetközi vendég jelenlétében, hivatalosan is megnyitotta kapuit a Magyar Nemzeti Bank új Látogatóközpontja és Pénzmúzeuma a Széll Kálmán téren – tájékoztatta az MNB szerdán az MTI-t.

    A közleményben felidézték, hogy a Pénzmúzeumnak otthont adó egykori Postapalota az elmúlt években teljes felújításon esett át, és ezt követően lett kialakítva a több mint 2400 négyzetméter alapterületű pénztörténeti és pénzügyi edukációs kiállítótér.
    Matolcsy György a jegybank elnöke a rendezvény nyitóbeszédében kiemelte: a március 15-re időzített megnyitónak szimbolikus jelentése van, hiszen már az 1948-49-es szabadságharc hősei által meghirdetett 12 pontban is az önálló nemzeti bank létrehozásának igénye volt az egyik leghangsúlyosabb követelés.
    A Magyar Nemzeti Bank akkor is az ország függetlenségének, önállóságának, szabadságának egyik legfontosabb jelképe volt, és ez máig sem változott – jegyezte meg.
    Az ünnepségen átadták az MNB első elnökéről elnevezett Popovics-díjat is, amit az idei évben Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára kapott. A kitüntetéssel a jegybank Magyar Leventének az ország hosszútávú gazdasági növekedését segítő munkáját, a hazai vállalkozások és beruházások támogatása terén végzett tevékenységét, valamint a nemzetközi gazdasági kapcsolatok erősítése terén elért eredményeit ismerte el – írták a közleményben.
    L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója beszédében kiemelte, hogy a magyar muzeológia szempontjából is jelentős mértföldkő a Pénzmúzeum megnyitása.
    Fábián Gergely, a Pénzmúzeum vezetője megjegyezte, hogy egy modern múzeumnak 3 alapvető célt kell kitűznie maga elé: ismereteket kell szórakoztatva átadnia, inspirálnia kell, és egy olyan platformként kell szolgálnia, ami összekapcsolja a különböző területek ismeretanyagait.
    Hergár Eszter, a Pénziránytű Alapítvány vezetője arról beszélt, hogy a Pénzmúzeumban a családok közösen szórakozva mélyíthetik el tudásukat a pénzügyek világában. MNB