MNASZ HE-DO – Hankook Autós Gyorsasági OB – Pannónia-ring 2017. június 24.

Szombaton és vasárnap kerül sor a He-Do Hankook Autós Gyorsasági OB III-IV-V. fordulójára a Pannónia Ringen.

Az első napon délelőtt az időmérő edzések zajlottak, majd délben, embert próbáló hőségben rajtolt az első verseny, melyen az OB I. kategória kilenc résztvevője mérte össze tudását.

A három tagú magyar mezőny mellett öt lengyel és egy osztrák pilóta állt fel a rajtrácsra, előbb a GT 3-as Porschék, majd a TCR-es autók. A futam a nézők számára nem okozott különösebb izgalmakat, és maguk a versenyzők is inkább csak az idővel versenyeztek, mivel már az első kör után egymástól biztonságos távolságban autóztak. A lengyel Lukas WIeslaw egy kör után a boxutcába hajtott, a többiek közül pedig a 25 perc alatt csak az utolsó két helyen kőröző Tóth és Király cseréltek helyet. A rajt cél győzelmet arató Jedlinski az ötödik kör végére már csaknem fél perces előnyre tett szert az őt követő Lucas Roberttel szemben, ami a 15 kör végére közel másfél percre dagadt. A negyedik legjobb lengyel egy kört kapott a győztestől. Nem meglepő, hogy a magyar mezőny legjobbja Bódis Kálmán alul maradt a GT 3-as technikákhoz képest, hatodik legjobb időt autózva. A második Király Richárd, aki abszolútban hetedikként hozta be az Alfát, őt követően Tóth Csaba zárta a sort a Seattal. Tudtam, hogy az új kupás autókat nem lehet megverni, habár kettőjüknek el tudtam volna me

Bódis Kálmán – Porsche 997       2:03.212

Az volt a feladat, hogy teljesíteni kell a 25 percet, plusz egy kört. nni a rajtnál, de felesleges volt. Gyorsabbak, újabbak, így ez egy biztonságos autózás volt számomra. Ezek az autók legalább 10 másodperccel tudnak többet az enyémnél.

Király Richárd – Alfa Romeo Giuiletta TCR                            2:12.029

Nem volt baj, hogy a rajtnál a Seat elment, így is terveztem. Új gumival mentem, az első pár kör alatt be kellett koptatni, inkább az óvatosságra mentem, alulról építkeztem fölfelé. A harmadik körben már bemelegedtek a gumik, akkor már picit útban is volt a Seat. Most jó volt a pálya, sikerült megtalálni a megfelelő beállításokat, tegnap még nagyon szenvedtünk, így már csak nekem kell finomítani, hogy javítsak az időkön. A végén már visszavettem egy kicsit, kíméltem a gumikat és inkább az ívek tanulásával foglalkoztam.

Tóth Csaba – Seat Leon                 2:12.029

Nem volt könnyű megtanulni a pályát, nagyon gyors, bevállalós. Még kicsit gyakorolni kell, de nagyon élvezem, és úgy érzem, már jó tempóban tudok menni. Számítottam arra, hogy az Alfa el fog menni, az egy TCR-es szekvenciális váltós autó. Legfőképp magammal és az idővel harcoltam. A Király Ricsivel harcoltunk egy darabig, de aztán az autó ereje felül kerekedett és el tudott menni.

Ebéd után a Porsche GT3 CUP nyolc résztvevője foglalta el a rajtrácsot. Egyedüli magyarként Bódis Kálmán állt ki a főleg lengyelekből álló ellenfelekkel, és most sem tudta felvenni a versenyt az 500 LE-vel bíró társaival, így utolsóként gurult be a 13 kör megtétele után. Robert Lucas közvetlenül a rajt után megelőzte Piotr Paryst, aki minden próbálkozása ellenére sem tudta visszavenni elsőségét, míg mögöttük a többiek tisztes távolságot tartva egymástól, csak az idővel harcoltak.

OB II. kat. Formula Autók

A hazai formula autós mezőny nem túl népes, de annál tehetségesebb, lendületes fiatal versenyzők fémjelzik. Ez a szombati versenyfutamon is bebizonyosodott.

A rajtnál Rónai Tamás meglepte a jóval erősebb autóval, a pole poziciót megszerző Magyar Jánost és az első kanyarban már az ő piros Renaultja fordult az élen. A hátsó régiókban is történtek izgalmak: az első körben Volentér a negyedik helyről megelőzte Stern Rolandot, míg Turák László csak a bokszutcából rajtolva eredhetett a mezőny után.

Végül aztán a nagy erő fölény döntött, Magyar a Formula Master Hondával visszavette az első helyet Rónaitól. Ezalatt a bokszutcából rajtoló Turák folyamatosan zárkózott fel a mezőnyre, és hamarosan beérte, majd meg is előzte az ötödik helyen autózó Szekeres Gábort. A célba Magyar, Rónai, Volentér sorrendben futottak be, míg a mezőnyt Turák és Szekeres zárta, egy kör hátrányban.

Magyar János – Formula Master Tatus Honda

A rajtnál sajnos most is jelentkezett egy korábbi hibánk, hogy „három hegerezett” a motor, ami teljesítményvesztéssel jár, így sajnos adtam Rónai Tominak egy kis előnyt. El tudott menni, de aztán néhány kör után vissza tudtam előzni. Utána már csak a tükröt kellett néznem, hogy tudjam kontrollálni a futamot. Sikerült felépíteni egy komolyabb előnyt, aztán már tényleg csak autókázás volt. Próbáltam egy spórolós, de erős tempót autózni. Új gumikkal mentünk, de azért vigyázni kellett a gumikkal a nagy hőség miatt. Sajnos az előbb említett hiba többször is visszajött ezért még a fiuknak lesz dolga, hogy megoldják.

Volentér Balázs – Formula Renault

Mar a rajtrácsra való eljutás is izgalmas volt, mert volt egy önindító hibánk, így éppen csak az utolsó pillanatban tudtam elhagyni a bokszutcát, és felállni a rajtrácsra. Nagyon jó kis csatát vívtunk Stern Rolandal, fair play csata volt, ő próbált védekezni, de aztán érezte, hogy gyorsabb vagyok. A gumikra a hőségben nagyon kellett vigyáznunk. Az időmérőn voltak ezzel gondjaink, de most bevállaltunk egy elég extrém beállítást, ami szerencsére nagyon bejött és ezzel nagyon jól tudtam menedzselni a gumikat is.

Rónai Tamás – Formula Renault

A rajtokat általában nagyon jól el szoktuk kapni a sok gyakorlásnak köszönhetően. Lehetett volna sokkal több előnyt is összeszedni, de aztán az egyenesekben látszott, hogy nem fogom tudni tartani Janit a sokkal erősebb autója miatt. Három kör után utol is ért, én próbáltam tartani vele a lépést, ami a technikás részeken nagyjából sikerült is, de az egyenesekben mindig visszaszedte az előnyt. Aztán már csak arra figyeltem, hogy hiba nélkül behozzam az autót. Nagyon jó kis verseny volt, pozitív érzésekkel várjuk a holnapi futamokat.

Az Endurance OB egy órás versenyének összesen három induló vágott neki. A futam 28 körét mindvégig egyedül teljesítő Bódis Kálmán bizonyult a leggyorsabbnak a Quantis Silver Stinggel. A Gregor ZSIGO/BARTA Attila páros 44 másodperccel lemaradva másodikként futott be a BMW volánja mögött, utánuk a Tóth Csaba/ Kismarty-Lechner Gábor duó érkezett célba Seat Leonnal.

 

OB I. -2.0 kategória és Hankook Racer Kupa

A szombati nap legizgalmasabb futamát hozta a két kategória összevont mezőnyéből álló első futam. A lebonyolítás rendje szerint egy kis késleltetéssel rajtolt a -2000 cm3 kategória mögül a Hankook Racer Suzikis mezőnye. A pole pozícióból a rallycross szakágból átruccant Gerencsér Dávid vágott neki a futamnak, míg a Hankook Racer mezőnyében Somogyi Márk rajtolhatott az élről.

A futamban aztán minden megtörtént, ami a túraautózásban megtörténhet. Szélárnyékos vonatozás, kiforgatás, előzések és közben az első hely is többször cserélt gazdát a Hankook Racer mezőnyében, akik elvitték a showt a mai napon. Az élről induló Somogyit egy lökdösődésben kiforgatták, majd a kemény csatában legvégül a sorozat elődjének az RCM Kupának alapítója, Csuti László állt az élre.

Ezalatt az élen stabilan tartotta az első helyet Gerencsér Dávid és ezúttal a nem az üzembiztonságáról híres Peugeot 406 sem hagyta cserben fiatal versenyzőjét az első gyorsasági versenyén. Gerencsér még annak ellenére is stabilan tudta tartani az első helyet, hogy jó rallycross versenyzőhöz illően a kavicságyat is megjárta a Peugeot-val. Egy ütközésben vérzett el a mezőny egyetlen külföldi versenyzője Pavol Dlugos egy Honda Civic-el.

Az elsőnek befutó Gerencsért Merk József követte, harmadiknak a korábbi Swift Cup Europe junior bajnok Benyó Máté érkezett célba. A Hankook Racerben Csuti mögött végül Somogyi Márknak jutott a második, a sorozat jelenlegi gazdájának, Kismarty-Lechner Gábornak pedig a harmadik helyezés.

Somogyi Márk

Igazából én sem tudom, mit csináltam a rajt után. Szerintem picit elaludtam, csak a melegre tudom fogni, csak az én hibám volt, valamit nagyon elrontottam. Nagyon küzdelmes volt feljönni a második helyre. Sokáig úgy voltam vele, hogy negyedikként érek csak be a csapattársam mögött, aztán be tudtam jönni a második helyre, aztán kaptam egy ütést a hátsó visszafordítóban hátulról. Akkor belenéztem a tükörbe és láttam, hogy a Boldizs Bence kiforgott és a Kismathy fél eleje hiányzott, nem tudom, mi történt. Keserédes most a hangulatom, örültem volna, ha első, második helyre be tudtuk volna hozni megint az autókat, sajnos így sikerült.

Boldizs Bence

Végig küzdöttem a kigyorsítással, egyszerűen nem volt kigyorsításom. Rögtön a rajtnál sikerült átvennem a vezetést, de Csuti Laci elképesztő gyors volt, nem is értettem. Ahogy a Laci megelőzött, sajnos elment a Gábor is. Úgy éreztem, Gábornál gyorsabb vagyok, de nem volt kigyorsításom, így esélyem sem volt támadni. Az utolsó körben megpróbáltam mindent, az volt a terv, hogy az beesek mellé, ez sikerült is. Egymás mellett mentünk négy-öt kanyaron keresztül, az egyenesben végig mellette voltam. Szerintem nem hagyott nekem helyet és a füvön mentem, ezért beesett a fékem és szegény Márkon álltam meg. Aztán bekerültem a szendvicsbe és a Gábor megforgatott. Nagyon nem erre számítottam, nagyon nem jött jól. A harmadik, de akár a második hely is meg lehetett volna.

Gerencsér Dávid

Mindig is tetszett a túraautózás, több junior társam is kipróbálta, mondták, hogy egyszer megéri eljönni, teljesen más érzés itt versenyezni, mint a rallycrossban. Hallottam, hogy ezzel az autóval voltak problémák, a Hungaroringen nekem is volt vele kisebb-nagyobb bajom, de orvosolható volt és próbáltam vigyázni rá. A legelején a kavicságyat megnéztem egyszer, de utána sikerült jól beosztani az autót és minden rendben volt. Az autó nagyon stabil, könnyű vezetni, semmi panaszom nem lehet rá.

 

Csuti László

A második kanyarban már a második helyen mentem, Elrontották a rajtot a fiúk. Kismartytól szeretnék is elnézést kérni, mert azt mondta, kétszer leszorítottam, de majd megnézzük a kamerát. Egyébként meg élet-halál harc volt, egy másodpercen belül voltunk hatan. Én sejtettem, hogy ez így lesz, már az edzéseken is tizedekre voltunk egymástól öten. Nagyon boldog vagyok, bízom benne, hogy meg tudom ismételni a hétvégén.

Kismarty-Lechner Gábor

Nekem volt sanszom a győzelemre. Úgy gondolom, végre megvolt a tempónk. Köszönöm a csapatnak, mert tökéletesen végrehajtották azt, amit megbeszéltünk, csak mi, pilóták nem. A rajtot Márk elrontotta előttem, én ezért beszorultam egy kicsit és visszaestem a negyedik, ötödik helyre, és onnan kezdtem építkezni. Feljöttem a Laci mögé a második helyre. Sokáig vívtunk egymással, úgy gondolom, hogy lett volna lehetőségem megelőzni. Nagyon szoros csata volt és talán az utolsó három körre roncs derbivé alakult ez a futam. Amikor ennyire kicsik a különbségek, mindenki szeretne előrébb jönni. Ezúton kérek elnézést a Boldizs Bencétől, akivel többször összeakadtunk. Volt, hogy kicsit én tereltem le a pályáról, volt, hogy ezt visszakaptam, és akkor két helyet buktam, visszaestem negyedik helyre. Aztán ők a Somogyi Márkkal kezdtek vívni, mind a ktten leestek az ívről. Azt gondoltam, meg tudom őket előzni, de Bence valahogy visszafordult elém én meg nekimentem, beforgattam. Abban a szituációban ártatlan voltam. Előtte, hogy mi volt a kakaskodásban, azt nagyon nehéz megítélni. Azt kértem tőle, üljünk le, beszéljük meg, hogy mit kellett volna másképp csinálni.