Miskolcon autó is jár az Év színésze díj mellé!

Simon Zoltán lett idén az Év Színésze a Miskolci Nemzeti Színházban, az elismerő cím mellé pedig egy autó is járt. A Miskolc Autóház Kft. felajánlása egy Volkswagen Polo típusú személygépkocsi, amelyet egy hónapon keresztül használhat az Év Színművésze.

Az évad színművészét a társulat tagjai maguk közül választják ki minden évben. Idén a legtöbb szavazatot Simon Zoltán kapta. – Ez talán a legnagyobb elismerés egy színházi évad végén, hiszen a kollégáim tartottak érdemesnek erre a díjra, és mivel ez egy nagyon erős társulat, így különösen megtisztelő ez a cím – mondta el a fiatal színművész. – Az pedig, hogy egy hónapra egy autót is kapok, tényleg kuriózum. Meglepetésként ért és nagyszerű dolognak tartom ezt a kezdeményezést. Simon Zoltán elárulta, nem fog sokáig a garázsban állni az autó, már megvannak az utazási tervek a következő egy hónapra. – Az első utunk Tokaj felé vezet majd, a környéken szeretnénk kirándulni a párommal, de külföldi nyaralást is tervezünk, Lengyelországba készülünk – sorolta az úti célokat színművész.

– A Miskolc Autó figyelmét sem kerülhette el a Miskolci Nemzeti Színházban remeklő Simon Zoltán teljesítménye. Cégünk nem titkolt szándéka, hogy tovább erősítsük a színházhoz fűződő jó baráti kapcsolatot – hangsúlyozta Sándor Attila márkakereskedés vezető. – Ennek egy újabb állomásaként bocsátjuk az Év Színésze rendelkezésére az autót, s hozzá két tank üzemanyagot, mely felajánlással reméljük, hogy hozzá tudunk járulni a kiváló színész nyári kikapcsolódásához és biztosak vagyunk benne, hogy autónkkal tényleg öröm lesz az utazás – tette hozzá.