Miről beszélt Ferenc pápa és Angela Merkel?

Európa közösségi értékeiről és nemzetközi felelősségéről is beszéltek szombaton azon a vatikáni magán meghallgatáson, amelyen Ferenc pápa fogadta Angela Merkel német kancellárt.

    A pápai lakosztály könyvtárszobájában tartott, több mint háromnegyed órás audiencián Georg Gänswein, a Pápai Ház prefektusa, XVI. Benedek volt személyi titkára és egy tolmács is jelen volt.     Merkel másodszor találkozott Ferenc pápával, hiszen a szentatya március 19-i beiktatásán is a Vatikánban volt.     A kancellárt, aki most 15 fős delegációval érkezett, Dominique Mamberti érsek is fogadta. Nem találkozott viszont a Spanyolországban tartózkodó Tarcisio Bertone bíborossal, szentszéki államtitkárral.     A Szentszék közleménye szerint az audiencián az aktuális európai és nemzetközi társadalmi, politikai, gazdasági helyzetről volt szó. A felek érintették az emberi jogok védelmének, a keresztényüldözésnek és a vallásszabadságnak a kérdését is.     A pápa és a kancellár beszélt Európa közösségi értékeiről és nemzetközi felelősségéről és arról is, hogy a társadalomnak és az egyháznak is olyan fejlődésre kell törekednie, melynek középpontjában az emberi méltóság, a szubszidaritás és a szolidaritás elvei állnak.     A Berlinből Rómába tartó repülőgépen Merkel az újságíróknak elmondta, hogy a németországi választási kampány előtt találkozni akart az egyházfővel. Hozzátette, hogy elolvasta azt az interjúkötetet, melyet Jorge Mario Bergoglióval még Buenos Aires-i érsekként készítettek, és megragadta, hogy “mindketten diktatúrában éltünk”.     A kancellár Friedrich Hölderlin német költő műveinek 3 kötetét ajándékozta Ferenc pápának eredeti 1905-ös kiadásban és Wilhelm Furtwängler zeneszerző, karmester műveit több mint száz cd-lemezen. “Nem tudom, lesz-e ideje mind meghallgatni” – mondta a pápának Merkel.     A vatikáni találkozó után a római német szemináriumban tartott sajtótájékoztatón Merkel elmondta, hogy Ferenc pápával a gazdaságról is beszélt, melynek “az embert kellene szolgálnia”.

Forrás: MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*