Mintegy ezerötszázan sztrájkoltak az Audi győri motorgyárban

Az Audi Hungaria Zrt. tizenegyezer-ötszáz munkavállalója közül mintegy ezerötszázan vettek részt az Audi Hungaria Független Szakszervezet (AHFSZ) által kezdeményezett figyelmeztető sztrájkban csütörtökön kilenc és tizenegy óra között – mondta az MTI megkeresésére a vállalat kommunikációért és kormánykapcsolatokért felelős vezetője.

Németh Sándor, Audi Hungaria Független Szakszervezet (AHFSZ) elnöke beszédet mond az Audi Hungaria Zrt. egyik épületének tetején az (AHFSZ) kétórás figyelmeztető sztrájkja alatt 2017. január 26-án. Mellette Háromi László (b2), Szabó István (j2) és Csalogány György (j) az AHFSZ elnökhelyettesei, valamint Horváth Zoltán, a sztrájkbizottság tagja (b). MTI Fotó: Krizsán Csaba

    Lőre Péter elmondta, hogy valamennyien a motorgyár dolgozói.
    Hozzátette: a sztrájk termeléskieséshez vezetett, ami azonban nem befolyásolja a vállalat vásárlóinak  ellátását.
    Hangsúlyozta, hogy az Audi munkatársai a figyelmeztető sztrájk után munkába álltak, a termelés azóta is zavartalan.
    A vállalatvezetés folytatja a tárgyalásokat a munkavállalói oldallal.
    Az AHFSZ azért kezdeményezte a kétórás figyelmeztető sztrájkot, mert úgy érzi, az Audi nem veszi tudomásul a szakszervezet véleményét a bértárgyalások során – tudatta az érdekképviselet szerda este honlapján.
    Az érdekképviselet az idei és a jövő évre egységes, bruttó 45-45 ezer forintos alapbéremelést javasolt, a választható béren kívüli keret összegét pedig az idei évre bruttó 600 ezer, 2018-ra pedig bruttó 620 ezer forintban kérte megállapítani. Mindezeken felül a vállalattal közösen kidolgozott jubileumi és lojalitás bónusz bevezetését kéri.
    Az MTI információi szerint  a cég eddig öt ajánlatot tett a november eleje óta folyó tárgyalásokon az érdekképviselet elé, azok struktúráját a szakszervezettel közösen alakították ki.
    Az AHFSZ hétfőn alakított sztrájkbizottságot, miután bizalmi értekezletén elutasította az Audi Hungaria Zrt. új ajánlatát.
    A motorgyárban tavaly 1 926 638 motor készült, amelyekből 1 461 618 négyhengeres Otto-, illetve dízelmotor, 9113 öthengeres Otto-motor, 418 207 hathengeres- és 37 700 nyolc-, illetve tízhengeres motor volt.

Dolgozók 2017. január 26-án az Audi Hungaria Zrt. udvarán, ahol az Audi Hungaria Független Szakszervezet (AHFSZ) kezdeményezésére kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak. Az AHFSZ január 23-án alakított sztrájkbizottságot, miután elutasította az Audi Hungaria Zrt. új béremelési ajánlatát. A vállalat 25-én új ajánlatot tett, de a szakszervezet kérése ellenére titkosította az aktuális javaslatát, amiről így részleteiben nem tudnak a munkatársakkal beszélni. MTI Fotó: Krizsán Csaba

Forrás:MTI