Mindenütt Nő

Civil kezdeményezésként az Accord World Music munkatársai indították útjára a Mindenütt Nő rendezvénysorozatot, amely első alkalommal 2013-ban került megrendezésre, s amely a női alkotókat, a női sorsokat bemutató alkotásokat és a nők gondjait állítja középpontjába. Már a kezdetekkor is a hazai kulturális élet legjelentősebb intézményei csatlakoztak hozzá, melynek köszönhetően a kezdeményezés igen nagy sikert aratott: 2013-ban 12 városban, 65 helyszínen több mint 110 programot láthatott mintegy 10 ezer néző. Az idén azonban sikerült az elmúlt évinél másfélszer gazdagabb programot összeállítani!

A rendezvényt az a gondolat hívta életre, hogy a nők ma nem kapják meg azt a figyelmet és tiszteletet a társadalom részéről, amelyet megérdemelnének. Ma már mindennek van világnapja, annyiféle, hogy nincs is annyi nap a naptárban. Aztán a sok világnap csendben beleszürkül az érdektelenségbe. Nincs ez másképpen a nemzetközi nőnappal sem, hiába van több évtizedes hagyománya, ma már alig törődik vele valaki.

Töltsük meg új tartalommal a Nőnapot! Ne csak egy percig, egy csokor árva hóvirággal, hanem a figyelmünkkel ünnepeljük tehetségüket, tudásukat, szépségüket, érzékenységüket, odaadásukat! Legyenek legalább néhány napig valóban csak Ők a középpontban!

A koncerttermek pódiumain női előadók álljanak, a színházak színpadain női sorsokat kövessünk, a galériákban női alkotók műveit lássuk, női történeteket vetítsenek a mozik, nők valljanak magukról az irodalmi esteken, női gondokról szóljanak a pódiumbeszélgetések és a tudományos konferenciák, egyáltalán Minden a Nőkről szóljon ebben a néhány napban!

E sokszínű kínálatban mindenki megtalálhatja az őt leginkább érdeklő programot, eltöprenghet vagy elgyönyörködhet a látottakon, s másnap már egy kicsit más szemmel néz majd a nőkre. Több megértéssel, több tisztelettel és sokkal-sokkal több figyelemmel.

 

Mindenütt Nő 2014

 

81 intézmény – 19 város – 163 program

 

Ebben többek között:

63 színházi előadás

31 múzeumi és képzőművészeti program

28 filmvetítés

16 koncert

10 pódiumbeszélgetés

9 irodalmi est

2 tematikus lapszám

 

 

Budapest:

Aquincumi MúzeumRómai kori szépségápolási praktikák hatása a modern natúr és biokozmetikai termékekre

Art Magazintárlatvezetés (egyeztetés alatt)

Artus Kortárs Művészeti Stúdió – Kérész Művek –performanszkocsma-sorozat – Női Kérész

Bajor Gizi Színészmúzeum – A szenvedélyek szikrái, a valószerű csábításai

Bálint Ház – A Pussy Riottól a Csárdáskirálynőig… – A Színház folyóirat lapbemutatója

Bárka Színház – A vízzel szemben – monodráma

– Kis Anna: Másik idő – monodráma

Belvárosi Színház Robert James Waller: A szív hídjai

– Ronald Harwood: A nagy négyes

– Paul Blake–Cole Porter: Római vakáció

– Ez a hely – Kulka János estje

– Richard Alfieri: Hat hét, hat tánc

Bethlen Téri Színház – Bethlen Téri Kabaré – nőnapi különkiadás

– Duna Táncműhely: Ködből, csöndből – bemutató

– Apró Színház: A Hold gyermekei

Budapest Bábszínház – Marék Veronika–Tallér Zsófia: Boribon és Annipanni

– Caryl Churchill: Az iglic (a Katona József Színházzal közös produkció)

Budapest Music Center – Jazzy Live: Dzsindzsa, Vendég: Sena

Budapesti OperettszínházKálmán Imre: Cirkuszhercegnő

Budapesti Történeti Múzeum – Női szerepek Szudánban – tárlatvezetés az Eltűnő Núbia fotókiállításban

– Beatrix királyné udvarhölgye lehetsz a Palotában

– Nők egy kiállítás tükrében – tárlatvezetés a Fény és árnyék című várostörténeti állandó kiállításban

Centrál Színház – Mark Haddon–Simon Stephens: A kutya különös esete az éjszakában

Criticai Lapok folyóirat – Beszélgetés a Pinceszínházban a „Pedig én jó anya voltam” után

Ellenfény folyóirat – tematikus lapszám

Európa Pont – Anyaság és karrier – pódiumbeszélgetés

 – Mrs. Columbo koncert

-Morningdeer koncert

Fővárosi Képtár – Ariadné tekintete – tárlatvezetés

– A napszámos lánya az Orfeumban – tárlatvezetés

Friedrich Ebert Alapítvány – A szegénység női arca – pódiumbeszélgetés

Funzine Média – Női vezetők az üzleti világban – kerekasztal-beszélgetés

Godot Galéria – „Szegény Anyám, ha látnám” – Sándor Erzsi könyvbemutatója

Gózon Gyula Kamaraszínház – Agyigó Szabó Magda est

– Kormos István: A Pincérfrakk utcai cicák

Gödör Klub – Írónők a végeken (A Szépírók Társaságával közös rendezvény)

Hadik Kávéház – Pesti nők a Hadikban – A Hadik Irodalmi Szalon nőnapi estje

Hagyományok Háza – Magyar Állami Népi Együttes – Női arcképek

iF Kávézó – A.K.T. Színésznő zenekar sanzon estje

– Claudia koncert

– Hahn Alexandra kiállítása

Iparművészeti Múzeum – Női arzenál –változatok a női táskára

– Női kellékek és kelléktárak

– A nő a szecesszióban – tárlatvezetés A szecesszió mesterei című kiállításban

– Műhelytitkok – Heinrich Alkotói Szint a Museum Shopban

– Szemközti oldal

– Design női szemmel

– CSIIIKSZ≡RDA: Kórusból faragott királyfi

Írók Boltja – Irodalom, nők, satöbbi – beszélgetés Tompa Andreával és Szilágyi Zsófiával

Játékszín – Robert Harling: Acélmagnóliák

Karinthy Színház – Molnár Ferenc: Az ördög

– Csathó Kálmán–Deres Péter: Te csak pipálj, Ladányi!

Katona József Színház – Caryl Churchill: Az iglic (A Budapest Bábszínházzal közös produkció)

Kiscelli Múzeum – A divathölgy diszkrét bájaavagy divattörténeti kalandozás az alakformáló alsóneműk birodalmában

Magyar Írószövetség – „Engem a némaság ajkához vett” – Hajnal Anna est

Magyar Nemzeti Galéria – Szerelmes nők a magyar festészet remekművein (tárlatvezetés)

        – A női szerepek változása az évszázadok során (tárlatvezetés)

Magyar Népi Iparművészeti Múzeum –„Mindenütt nő” a MNIM-ben

Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség – kerekasztal-beszélgetés

Magyar Színház – Fredrick Loewe–Alan Jay Lerner: My Fair Lady

Nagytétényi Kastély – Három nő, három kor, egy kastély

NANE Egyesület – kerekasztal-beszélgetés (egyeztetés alatt)

Nemzeti Táncszínház – Sivasakti Kalánanda Táncszínház: Amrita

– Bozsik Yvette Társulat: Préda

– Botafogo Táncegyüttes: Rouge

New York Kávéház Művész Páholy – Női korzó

Néprajzi Múzeum – Jadviga párnái: Divat és hozomány…- tárlatvezetés

Országos Széchényi Könyvtár – Minitárlat és tud. előadás Madzsar A.-ról és Takács Zs.-ről

– Szalóki Ági és Juhász Gábor duó koncertje

Örkény István Színház – Parti Nagy Lajos: Ibusár

– nőNyugat (a Thália Színházzal közös produkció)

Örökmozgó Filmmúzeum – Eszkimó asszony fázik

– Szindbád

– Déryné

Pinceszínház – Vajda István: Pedig én jó anya voltam

– Jean-Michel Baudoin: Mi a neved?

Púder Bárszínház és Galéria – „…meg akarlak tartani…” (Léda-Csinszka)

– Testversek (A Szkéné Színház és a Forte Társulat közös produkciója)

Radnóti Miklós Színház – Ibsen: Hedda Gabler

Rokytka Műhely – A Boldogság Tanyája Nőnapi Klub – lakásszínház

Rózsavölgyi Szalon Arts & Café Forgách András: Szorul a hurok

– Ljudmila Ulickaja: Odaadó hívetek, Surik

– Szeretni, fel! Terézanyu Klub-Még 1 Mesét Társulat

Sanyi és Aranka Színház – Arisztophanész: Lüzisztraté

Spinoza Színház – K. V. Társulat: Gardénia

 – Bach Szilvia, zenés politikai kabaré

 – Klezmer-péntek vacsorával: Judrom & Klein Judit

 – Zsolnai Júlia: “Én nem vagyok magyar?!”

Stúdió K SzínházLukas Bärfuss: Szüleink szexuális neurózisai

Szépírók Társasága – Írónők a végeken (A Gödör Klubbal közös rendezvény)

Színház folyóiratMindenütt nő – tematikus szám

– Lapbemutató beszélgetés a Bálint Házban

Szkéné Színház – Testversek (A Forte Társulattal közös produkció a Púder Bárszínházban)

Tat Galéria – Futurmaestri – kerekasztal-beszélgetés

Terézanyu Klub – Szeretni, fel!- play back színház – Még 1 Mesét Társulat és Rácz Zsuzsa

Thália Színház Robert Dubac: A férfiagy – avagy nincs itt valami ellentmondás?

 – B.Török Fruzsina (Móricz nyomán): Jelenetek 2 házasságból

 – Litvai Nelli: Világszép nádszálkisasszony

 – nőNyugat (az Örkény István Színházzal közös produkció)

Városliget Café and Bar 1895 – Pop-Up Store

Vígszínház – Hadar Galron:Mikve

Vidék:

Békéscsabai Jókai Színház – Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté

Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen – Willy Russell: Shirley Valentine

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza, Dunaújváros – Május (Szép Ernő egyfelv.)

Egri Kulturális és Művészeti Központ– Szabad táncolni? – pódiumbeszélgetés

Győri Nemzeti Színház – Verdi: Rigoletto

– Bolba–Szente–Galambos: Csoportterápia

 

Szivárvány Kultúrpalota, Kaposvár – Janza Kata koncert

– Nyárutó (filmvetítés)

-Josephine (filmvetítés)

Kecskemét City Balett – Páros páros

Miskolci Nemzeti Színház – (egyeztetés alatt)

Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza – Székhelyi Edith: Játékaim – kiállítás

Barátság Kulturális Központ, Százhalombatta – Sándor Erzsi könyvbemutató

Belvárosi mozi, Szeged – Anna Karenina

– A nő

– Coach Surf

– Toszkán szépség

Szegedi Nemzeti Színház – Sztravinszkij: Tavaszi áldozat – Szegedi Kortárs Balett

– Pozsgai Zsolt: Pipás Pista

– Rossini: Hamupipőke

Szegedi Pinceszínház Pierre Diener: Egy őrült nő naplója

P’art Mozi, Szentendre – A nő

– Akartam volna mutatni

– Amit még tudni akarsz a szexről

– Három nő

– Nyárutó

– Téli mese

Agora-Savaria Filmszínház, Szombathely – Nejem, nőm, csajom

– Coming out

– Megdönteni hajnal Tímeát

– Couch surf

Weöres Sándor Színház, Szombathely – Kötelező olvasmány – vendég:Erdős Virág

– Czukor Balázs–Khaled-Abdo Szaida (Bakonyi K. Mágnás Miska c. műve alapján): Cudar világ

– Nők a mű mögött – kiállítás

Városi Mozi, Tapolca – A nő – filmvetítés

Jászai Mari Színház, Népház, Tatabánya – Robert Harling: Acélmagnóliák

Petőfi Színház, Veszprém – Christopher Hampton: Veszedelmes viszonyok

Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg – Szép Ernő: Vőlegény

Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis – Férfiasan nőies vagy nőiesen férfias?

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*