Mindent a Föld Alatti Futásról a hétfői FIX Magazinban!

spuri_2

Idén is megrendezésre kerül a korábbi években nagy sikerű és komoly érdeklődésre számottartó Föld Alatti Futás, amelyen részt vehet a legkisebbektől az idősekig szinte bárki. A rendezvény célja megmutatni a futók részére egy különleges, egyedi földalatti labirintust, a kőbányai pincerendszert (vagy alagútrendszert), mely egy egykori kőbányából kialakított földalatti tároló és járatrendszer. Az itt kitermelt kövekből épült fel többek között a Lánchíd két pilonja, vagy a Margit híd kő elemei, Budán a Citadella, a Mátyás-templom, a Halászbástya, vagy Pesten az Egyetemi Könyvtár, a Magyar Tudományos Akadémia vagy a Magyar Állami Operaház épülete. A verseny részleteiről pedig Kanizsár István, koordinációs és technikai igazgató fog beszámolni nekünk.

teknősMár a múlt héten is megismerkedhettünk egy különleges hüllővel, a kaméleonnal. Ezúttal újabb nem mindennapi vendég érkezik hozzánk, méghozzá egy teknős személyében. Megismerhetjük ezt a hüllőfajtát is, ebben pedig segítségünkre lesz Kémeri Zoltán görögteknős tenyésztő.

Szépségszalon rovatunkban ezúttal a műszempillák témáját fogjuk alaposabban körüljárni. Egyre inkább elterjednek nem csupán a 3D-s, hanem a 4-5 sőt 6D-s műszempillák is. A szálankénti szempilla hosszabbítás, annyit fejlődött az utóbbi időben, hogy szinte már senki sem tudja, mi, mit jelent. A szempilla építésnek sok típusa, és szabálya van. Utóbbi azért fontos, hogy megőrizzük szempilláink egészségét, így vigyázunk élettartamukra is. Megóvni pedig csak úgy tudjuk, ha oda figyelünk arra, hogy mit, és hogyan rakatunk szempilláinkra! A fogalmak megértésében pedig Lőrinczi Zsuzsanna a Pearl szépségszalon Lőrinczi tulajdonosa lesz a segítségünkre.

Negatívan hat a munkavégzésre, ha valaki a felettese közelében ül ? állítja a Rotterdam School of Management kutatócsoportja. A holland szakértők rávilágítottak: a főnöktől való fizikai távolság alapvetően meghatározza, hogy annak viselkedése kihat-e a dolgozókra. A kísérletsorozat után úgy találták a szakemberek, hogy a munkavállalók nagyobb eséllyel bánnak igazságtalanul másokkal, ha a főnökük közelében vannak. Sőt akár még a teljesítményünkre is hatással lehet ha felettesünk árgus szemekkel vizslatja, hogy éppen mi van a monitorunkon. Mi lehet azonban ennek a pszichés hátterében? S. Tóth Márta, nlp-, life és business coach fog nekünk segíteni az okok megértésében.

Businessman screaming at a colleague

Hétfőn 17:00-tól a FIX Magazinban!