Minden összejött Plovdivban

kajak

A magyar válogatott minden idők egyik legjobb szereplését produkálva 10 arany-, 3 ezüst- és 3 bronzéremmel zárta Plovdivban a felnőtt Európa-bajnokságot. A csapat ezen belül öt aranyérmet és összesen 8 dobogós helyezést szerzett az olimpiai számokban. 

Vasárnap délelőtt, 500 méteren két aranyat és egy bronzot gyűjtöttek a versenyzők, az éremtermelést a 20 éves Takács Tamara kezdte meg, aki nagyon lemaradt a start után K-1 500 méteren, 250 méternél csak a nyolcadik helyen haladt.

Szerencsére Fábiánné Rozsnyói Katalin tanítványát nem zökkentette ki saját bakija, végig higgadt maradt és hasonló hajrát mutatott be, mint a tavalyi Európa-bajnokságon Kozák Danuta, aki ugyanilyen hátrányból „állt fel” és szerzett aranyérmet.

„Jó érzés magyarként beállni a rajtgépbe, tudtam, hogy félnek tőlem – mondta a K-1 500 méter új királynője. – A rossz rajt után arra gondoltam, hogy ez jó előjel lehet, mert Dana is így nyert Európa-bajnokságot tavaly. A viccet félretéve, bíztam magamban, tulajdonképpen a rajtot leszámítva minden úgy történt, ahogy előre elterveztem” – tette hozzá Takács Tamara.

Bár nem rontotta el a rajtot, de hasonló pályát ment K-2 500 méteren Nádas Bence és Tótka Sándor is, a mienk az első 250 méter után csak a hatodik helyen álltak. Az ukránok nagyon bekezdtek, Nádasék viszont szisztematikusan követték az előre eltervezett taktikát, egyenletes pályát mentek és ezzel felőrölték a mezőnyt, 1:26.500 idejük pedig a világ valaha futott legjobbja ebben a számban.

„Otthon úgy nyertük a válogatókat, hogy végig vezettünk, itt másként kellett versenyezni. Láttuk, hogy nem vagyunk elől, de azt csináltuk, amit megbeszéltünk, egyenletes pályát akartunk menni és ez sikerült” – mondta Tótka Sándor.

Kopasz Bálint vasárnapi bronzérmével azt bizonyította be, hogy 500 és 1000 méteren is stabilan ott van a világ legjobbjai között.  A K-1 500 méter döntője elképesztő izgalmakat hozott, ezt mutatja, hogy a legjobb öt versenyző 32 századmásodpercen belül érkezett a célba. Kopasz harmadik lett a cseh Zavrel, a fehérorosz Borykau mögött, a dán Poulsennel holtversenyben.

„Azt terveztem a verseny előtt, hogy mindkét távon dobogóra állok majd, nagyon örülök neki, hogy ez sikerült” – mondta Kopasz Bálint, aki szombaton K-1 1000 méteren is bronzérmes lett.

A legrövidebb távon, 200-on öt érmet, két-két aranyat és ezüstöt, valamint egy bronzot szereztek a magyarok. Lucz Dóra tegnap a négyessel tudott nyerni, ezúttal K-1 200 méteren diadalmaskodott a fiatal kajakozónő.

„Jól sikerült a rajt, utána is jónak éreztem a pályámat és az eredmény sem lett rossz. Nagyon örülök a sikernek, mert a döntőben mindenki ott volt, aki Európában számít” – mondta a kétszeres felnőtt Európa-bajnok.

Olimpiai távon szerzett nagyon értékes Európa-bajnoki ezüstérmet Horváth Bence is. Sprinterünk hatalmasat meccselt Rió olimpiai bajnokával, a brit Heath-el és csak célfotóval kapott ki, így jó előjelekkel várja az augusztus végi világbajnokságot.

„Kicsit megpöcköltem a rajtgépet, tehát a startomon még lehet csiszolni, de ezt leszámítva nagyon jó pályát mentem” – mondta Horváth Bence.

Devecseriné Takács Kincső C-1 200 méteren a táv háromnegyedéig meggyőzően vezetett, csak a végén szorult a második helyre a címvédő orosz Romasenko mögé.

„Az első 100 méterem hibátlan volt, a vége nem, így tudom, hogy miben kell fejlődnöm a világbajnokságig. Örülök ennek az ezüstéremnek, mert nagyon jó időt mentünk, az orosz ellenfelem a világ valaha mért legjobbjával győzött” – mesélte Devecseriné Takács Kincső.

200 méteren párosban is összejött az aranyérem a magyaroknak, méghozzá férfi kajakban. Balaska Márk és Birkás Balázs nagyon meggyőző előnnyel nyert az orosz és a német hajó előtt és szerezte meg Hüttner Csaba válogatottjának kilencedik Európa-bajnoki címét.

„A közepén sokkal gyorsabban tudtunk menni, mint korábban. Boldog vagyok, mert legyőztük a németek és az oroszokat is, pedig mindkét hajóban térdelt egy-egy olimpiai bajnok” – nyilatkozta Balaska Márk.

C-2 200 méteren is meglett az érem a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám duónak. Ezzel teljesült a szövetségi kapitány vágya, aki a verseny előtt azt nyilatkozta, hogy szeretné, ha mind a négy szakág tudna érmet szerezni.

A záró 5000 méteres döntőkben is nyertek a mieink Európa-bajnoki címet Bodonyi Dórának köszönhetően. Pedig a tegnap K-1 1000 méteren győztes versenyzőnk rajtja nem sikerült jól, a táv elején még kissé a hajóját is összetörte a helyezkedések során. Ennek ellenére Bodonyi az első fordulóban az élre állt, onnantól kezdve végig ő vezetett, riválisai mégsem tudták a hajrában utolérni.

„A végén nagyon jött oldalról a német és a spanyol lány, de nem tudtak megelőzni. Szerencsére az otthoni válogatón is azt gyakoroltam, hogy sokat vezetve kibírjam a finist. Örülök, hogy sikerült két egyéni Európa-bajnoki címet szereznem, ami különösen azért jó érzés, mert nem indult jól a szezonom és mélyről jöttem fel” – nyilatkozta a verseny után Bodonyi Dóra.

A hétvégi magyar éremtermelést Varga Dávid zárta C-1 5000 méteren. Kenusunk nagyot csatázott a háromszoros olimpiai bajnok német Brendellel a leghosszabb távon és csak a hajrában maradt alul.

Az aranyérmek számát tekintve korábban csak a 2002-es szegedi, a 2004-es poznani és a 2006-os racicei Eb volt olyan eredményes magyar szempontból, mint a mostani.

 “Hatvan olimpiai pontot és olimpiai versenyszámokban öt aranyérmet szereztünk, ez minden idők egyik legjobb magyar eredménye” – nyilatkozta Hüttner Csaba az M1 aktuális csatornának. A szövetség kapitány “maximálisan elégedett” ezzel a teljesítménnyel, és szerinte magyar részről a sportágban újabb nagy generációváltás történt, a fiatalok pedig szereplésükkel minden várakozást felülmúltak.

A magyar csapat holnap reggel 9.10-kor érkezik Budapestre, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2/B termináljához, ahol szeretettel várja a szurkolóit és az érdeklődő újságírókat is.