Minden idők legváltozatosabb Debreceni Őszi Fesztiválja lesz!

A Kodály Filharmónia művészei hangulatteremtő produkciója után az idén 20 éves Debreceni Őszi Fesztivál kapcsán Komolay Szabolcs elmondta, hogy érdemes lesz ellátogatni november 6-18. között Debrecenbe, mert a város valóban értékes, színes és érdekes programokkal várja az érdeklődőket. A kultúráért felelős alpolgármestere néhány eseményt is kiemelt: barátaival tér vissza a Kölcsey Központba a 60 éves Berecz András, a borkultúra jegyében hat borvidék 12 fiatal borásza legszebb tételeivel vár mindenkit november 8-án, a Folyékony Csók című borkóstolón, de különleges szimfonikus hangszerelésben hallhatjuk a Legnagyobb hőst is a Honeybeast koncertjén.

Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője bejelentette: célkitűzésük, hogy a Debreceni Őszi Fesztivál is megkapja a minősített fesztivál címet a Magyar Fesztivál Szövetségtől. Ezért a programsorozat 13 napja alatt több külső helyszínen például Vojtina Bábszínházban, a Modemben, a SIKK Klubban vagy a Debreceni Egyetemi Templomban is rendeznek programokat.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a fesztivál idején először láthatja Magyarországon fedett arénában a közönség a Mamma Mia! című sikermusicalt a Madách Színház előadásában. A Főnix Csarnok három előadására gyakorlatilag elővételben minden jegy elkelt.

Somogyi-Tóth Dániel, a Kodály Filharmónia igazgató-művészeti vezetője a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy Kodály Zoltán születésének 135. és halálának 60. évfordulója alkalmából zenekaruk és a Kodály Kórus nagyszabású programmal készül. Lux Aeterna című hangversenyükön Mozart: Vesperae solennes de confessore oratorikus műve mellett az idén hetven éves Orbán György hatalmas sikerű, 2004-ben Debrecen város felkérésére született requiem előadását élheti át újra a közönség. A november 7-i koncert előtt átadják a Kodály Filharmónia és a Kodály Kórus 110 tagját bemutató fotógalériát is a Kölcsey Központ körfolyosóján.

Kiss Károly, a KLIKK LEGO® hobbi- és kiállító-közösség elnöke azt hangsúlyozta, hogy a három évvel korábban, hatalmas sikerrel megrendezett Kocka Feszt programhoz képest még látványosabb interaktív kiállítással és interaktív programokkal várják a családokat november 11-12 között a Kölcsey Központban. A rendezvényen körülbelül 500 LEGO ajándékot fognak kiosztani és 5000 könyvjelzővel is készülnek. Több mint 40 terepasztalt és diorámát mutatnak be, ezek zöme először lesz Debrecenben és többet most állítanak ki először az országban. Több filmes téma is megtalálható köztük például Harry Potter, Scooby Doo, Toy Story, Don Quijote, valamint történelmi korok, események modelljei. A Kocka Feszt különlegessége lesz a több, mint másfél méter magas Empire State Building, tetején a King Konggal, de találkozhatnak a Star Wars nyolcadik részében szereplő sztárok LEGO® figuráival is.

Korponai Tibor, a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. kulturális menedzsere – többek között – Szabó Norbert Ádám Guinness- és világrekorder képes élménybeszámolóját ajánlotta az újságírók figyelmébe. A november 9-én az Egyetemi Templomban közvetlen benyomásokat szerezhetnek az érdeklődők arról, hogy milyen emberfeletti teljesítmény kellett ahhoz, hogy Szabó Norbert Ádám és hűséges társa Kele 85 nap alatt 6500 km-t megtéve átszelték az Atlanti-óceánt.

A Debreceni Őszi Fesztivál részletes programkínálata itt: http://www.fonixinfo.hu/debreceni-oszi-fesztival-cikk