Minden idők legnagyobb jegyárbevételét hozta az új Csillagok háborúja-rész Észak-Amerikában

Minden idők legnagyobb nyitó hétvégi jegyárbevételét, 238 millió dollárt (68,6 milliárd forintot) hozott a Star Wars – Az ébredő Erő az észak-amerikai mozikban a Disney becslései alapján.

    Az új rekorddal a Jurassic park idei 208 millió dolláros, idén nyáron felállított csúcsa dőlt meg. A Csillagok háborúja sci-fi sorozat hetedik epizódja, melyre tíz évet kellett várni, a világ jegypénztárainál összesen 517 millió dollárt hozott a variety.com értesülései alapján.
Ez globálisan a második legerősebb nyitó hétvége, az első 525 millióval a Jurassic park idei epizódja volt, ám az utóbbit a kínai mozik az észak-amerikaiakkal egy időben mutatták be, míg az új Csillagok háborúja-részt csak január 9-től vetítik az ázsiai országban.
Az észak-amerikai premieren a nézők 58 százaléka volt férfi, 71 százaléka felnőtt, 20 százalékuk család gyerekekkel. A jó és a rossz űrbéli küzdelme jól szerepelt az új technológiával gazdagított vetítéseken: a jegyek 47 százaléka 3D-s előadásra, 12 százaléka IMAX-termekbe kelt el.
A George Lucas rendező által indított űrsaga új részének előadásaira a rajongók sokasága öltötte magára a szereplők – fénykardos jedik, sithek, rohamosztagosok, robotok – jelmezeit, a mozik a szokásosnál több vetítést tartottak, hogy az igényeket kielégítsék.
A hétvége második legnagyobb bevételére a Twentieth Century Fox Alvin és a mókusok című sorozatának új folytatása tett szert, 14,4 millió dollárt eredményezett 3653 észak-amerikai filmszínházban. A költségei 75 millió dollárra rúgtak.
A harmadik legtöbbet a Tina Fey és Amy Poehler főszereplésével forgatott Universal-film, a 30 millió dolláros költségű Lánytesók (Sisters) hozta, bevételét 13,4 millióra becsülik. A vígjáték közönségének 79 százalékát nők tették ki.
A mozis toplista negyedik helyén Az éhezők viadala: A kiválasztott – Befejező rész, az ötödik helyen a Creed áll.
Az Oscar-esélyes alkotások közül a Paramount A nagy dobás (The Big Short) című filmjét nyolc mozi játszotta, múlt heti debütálása óta 1,3 millió dollárt hozott.
Nemes Jeles László Saul fia című magyar holokausztdrámáját három amerikai – New York-i és Los Angeles-i – filmszínház mutatta be, jegyárbevétele 38 891 dollár, mozinként 12 964 dollár lett.
A cannes-i filmfesztiválon a zsűri Nagydíját elnyert alkotás szerepel a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára esélyes művek kilenc alkotásra szűkített listáján. A végső jelölteket január 14-én jelentik be.

Forrás:MTI