Minden eddiginél többen futottak a Bridgestone Budaörs Félmaratonon

1550-en álltak rajthoz a most vasárnap hatodik alkalommal megrendezett Bridgestone Budaörs Félmaraton futóversenyen. A helyszínen Milák Kristóf úszó és Csernoviczki Éva cselgáncsozó olimpikonok igyekeztek lelki támogatást adni az indulóknak. Állításuk szerint nekik legtöbbet a támogató háttér és a szurkolóik segítettek a nehéz helyzetekben. A versenyen a Bridgestone dolgozói közül közel 100-an futottak. A Bridgestone a 2020-as tokiói olimpiai és paralimpiai játékok globális partnere is, és azt közvetíti, hogy a sportban olyan erő rejlik, amely a határokon átível, ösztönöz, egyesít és inspirál.

A Bridgestone a Magyar Olimpiai Bizottsággal közösen hívta el a sportolókat a legcsaládiasabbnak tartott főváros környéki futóversenyre. A szurkolói zónában Milák Kristóf és Csernoviczki Éva több száz ember előtt osztotta meg saját történetét azokról a nehézségekről és hullámvölgyekről, amelyekkel szembe kellett nézniük. „2016 végén egy szívműtét után fél évvel 2. helyet értem el a felnőtt VB-n. 2018 nagyon intenzív év volt; egyesületváltás, érettségi és költözés sorban követte egymást. Mindezek után egy erős versenyszezon ifi olimpiával és 3 arannyal már csak hab volt a tortán. Szerencsésnek érzem magam, mert minden nehézségből gyorsan talpra tudtam állni, és céltudatosan készülni a következő versenyemre. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy olyan emberek vesznek körül, mint családtagjaim, edzőm, a szövetség tagjai, a menedzsmentem és a támogatóim, akik mind mellettem állnak és rengeteget hozzátesznek az életemhez, így nekem „csak” a versenyzésre és a kihívásokkal teli felkészülésre kell koncentrálnom. Ezért mindenkit arra bíztatok, hogy merjünk azokhoz fordulni, akikben megbízunk, és merítsünk erőt az ő támogatásukból” – mondta Milák Kristóf, 19 éves világ- és Európa-bajnok úszónk.

Csernoviczki Éva olimpiai bronzérmes cselgáncsozónk, aki legutóbb a 48 kilogrammosok mezőnyében méretette meg magát a tokiói olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, szintén részt vett az eseményen. „A sportkarrierem során sosem volt előttem egy női példa, hiszen Magyarországon én vagyok az első női olimpiai érmes cselgáncsozó. Ez mindig nagy felelősséget rótt rám, de motivált is, hogy nőként érvényesülhessek és érhessek el sikereket. Ez segített a 2016-os riói olimpián, amikor szakadt combizommal csináltam végig a versenyt. Három hónap múlva már a következő versenyemre készültem, most pedig a 4. élményekkel teli olimpia vár rám. Egy sportoló életében nagyon fontos, hogy egy-egy sérülést követő időszakot lelkileg is gyorsan fel tudjon dolgozni. Bármilyen szinten is űzünk egy sportot, sokan tekintenek ránk a követendő példaként, és erre a bizalomra rá kell szolgálnunk” – mondta Csernoviczki Éva.

Társadalmi felelősségvállalása részeként a Bridgestone rendszeresen támogat kiemelt sporteseményeket, többek között a Komárom-Komárno utcai futóversenyt, illetve az Ultrabalatont is, amelyeken a Brigestone saját csapattal szokott indulni. „Amatőr futóként ezen a félmaratonon is indultam, de vannak a Bridgestone csapatban olyan kollégáim, akik magas szinten űzik a triatlont, futást vagy az úszást és komoly eredményekkel büszkélkedhetnek” – mondta Károlyi Katalin, a Bridgestone Hungary kommunikációs vezetője. „Az viszont mindannyiunkban közös, hogy időről-időre padlóra kerülünk és ilyenkor nagy szükségünk van a kellő támogatásra és motivációra, amivel Kristófnak és Évinek hála most jó időre feltöltődtünk” – tette hozzá.

A Bridgestone célja, hogy mind az egészséges, mind a fogyatékkal élő sportolókat segítse abban, hogy megvalósíthassák álmaikat. Ezeket az erőfeszítéseket támogatva a vállalat több mint 15 országban működik együtt az olimpiai és paralimpiai játékok több mint 50 inspiráló sportolójával és nagyreményű fiataljával, hogy ők is segíthessenek a Tokió 2020-hoz vezető úton.