Milliárdos fejlesztés az egészséges ivóvízért

Több mint 1,7 milliárd forint európai uniós forrásból valósítottak meg az egészséges ivóvíz biztosításához szükséges laboratóriumi fejlesztéseket a népegészségügyben – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) hétfőn az MTI-vel.

    Az ÁNTSZ azt írta: “ivóvizeink biztonságát a korábban ismert szennyezőanyagok mellett új típusú, nem jól jellemzett kockázatú kémiai és mikrobiológiai szennyezések veszélyeztetik”. Ennek feltárása és az egészséges ivóvíz biztosítása minden állampolgár részére az országnak az alaptörvényben és az európai uniós jogrendben is rögzített kötelezettsége – tette hozzá.
    A közlemény szerint az eszközparkfejlesztéssel csökkenthetők az ivóvízzel kapcsolatos közegészségügyi, járványügyi kockázatok, gyorsabban megelőzhetők az esetlegesen kialakuló veszélyhelyzetek. Ezáltal jelentősen csökkenteni lehet a megbetegedések számát, hiszen a korai, megfelelő szintű felismerés segítheti a gyorsabb reagálást, továbbá az ivóvíz hatósági laboratóriumi ellenőrzése segítségével megelőzhetők, jelezhetők a nem megfelelő minőségű ivóvíz fogyasztásából adódó, hosszú távon kialakuló egészségkockázatok is. Kitértek arra, hogy mindezek révén kevesebben esnek ki a munkából, így “kisebb teher nehezedik” a társadalombiztosítás rendszereire is.
    Az egészséges ivóvíz biztosításához szükséges laboratóriumi fejlesztések megvalósítása a népegészségügyben című, hétfőn lezárult projekt az Európai Unió támogatásával, a Környezet és Energia Operatív Program részeként, a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg – olvasható az ÁNTSZ közleményében.

Forrás:MTI