Mikor az álmok megint valóra válnak!

A JLG Motorsport a tavalyi versenyszezon végén egy komoly kis szakmai dilemmába került. Egy komoly döntést kellett meghozni a 2017-es tapasztalatok alapján, hogy fiatal tehetségünk, hol folytathatná versenyzői pályafutását melyhez számos szempontot kellett mérlegelni és egyensúlyba hozni. Egyrészt nyilván a csapat anyagi lehetőségeihez mérten elérhető szakág / versenysorozat kiválasztásával, másrészt, hogy ez olyan legyen ahol a lehető legjobbak a körülmények versenyzőnk szakmai fejlődésére és magas sportértékű eredmények elérésének lehetőségére, illetve amelyben akár több éven keresztül átfogóan is lehet tervezni a részvétellel. Végül, ha bár minden szempontból igen komoly kihívásnak is tűnt a TCR Europe bajnoki sorozatára esett a választás, mely a WTCR megalakulása és hivatalos FIA világsorozattá válása után a TCR legrangosabb nemzetközi versenysorozata lesz idén, mely várhatóan legalább akkora figyelmet kap minden szempontból, mint tavalyig a TCR International. Ráadásul a TCR Europe izgalmas klasszikus európai versenypályákon kerül megrendezésre, és ami szintén nagyon fontos, hogy lesz hazai futama is a Hungaroringen.

jlmprez1

A következő kihívás az az autóválasztás volt. Több márka is felvetődött többféle konstrukcióban. Felmerült egy használt versenygép megvásárlása és felújítása saját üzemeltetéssel, valamint több hazai és külföldi csapatnál bérlési konstrukcióban, természetesen mindegyik variációnak az összes várható előnyével és hátrányával együtt.

Lehet, hogy abba akár komoly ezoterikus erők hatását is belemagyarázhatjuk, hogy végül tulajdonképpen visszatértünk oda, ahol a tavalyi évben fiatal tehetségünk első igazán komoly győzelme és sikere megszületett!

A hazai autósport legismertebb és legsikeresebb csapatának tulajdonosától Zengő Zoltántól érkezett egy meghívás egy számunkra talán sport történetinek is nevezhető beszélgetésre ahol kiderült, hogy a SEAT Sport műhelyében ott pihen még egy vadonat új a magyar csapat számára készített CUPRA TCR és lehetőség volna ennek a megvásárlására. Ráadásul a Zengő Motorsport csapatfőnöke fölajánlotta, hogy a TCR Europe futamokra biztosítja az autó üzemeltetéséhez szükséges minden feltételt és személyzetet a JLG Motorsport technikai partnereként.

A meglepő és óriási lehetőség amilyen hirtelen jött olyan sok nehéz feladatot is adott csapatunknak! Szerencsére a támogatók és partnerek is óriási lelkesedéssel fogadták a lehetőséget és hamar összejött a keret az új versenygép megvásárlásához. Ezzel bejelenthetjük, hogy jövő hét elején megérkezik hozzánk a JLG Motorsport történetének első igazi vadonat új gyári versenygépe a CUPRA TCR „személyében” amivel versenyzőnk Jedlóczky L Márk részt vesz a TCR Europe bajnoki sorozatában 2018-ban!

Az első májusi francia EB futam előtt, teszt jelleggel rajthoz áll kis csapatunk a CUPRA-val az MNASZ Autós Gyorsasági OB és az FIA CEZ sorozat nyitófutamán a jövő hétvégén a Hungaroringen a Laptiming Kupán, majd a következő két napon a Hungaroring Nagy Futam rendezvényén találkozhatnak velünk az autósport rajongók, ahol fiatal versenyzőnknek igazán különleges élmény lesz majd száguldani Budapest belvárosának utcáin!

Természetesen a Hungaroringre és a Nagy Futamra is szeretettel várunk minden kedves autósport rajongót!