Miklósa Erika és Vizin Viktória is színpadra lép Kecskeméten az új Kodály-bérlet keretében

Miklósa Erika és Vizin Viktória is színpadra lép a pécsi székhelyű Filharmónia Magyarország és a kecskeméti Hírös Agóra új, közös Kodály-bérletének keretében Kecskeméten – hangzott el a szervezők keddi sajtótájékoztatóján.

Miklósa Erika Fotó: Juhász Melinda

Miklósa Erika
Fotó: Juhász Melinda

    Az öt hangversenyre szóló új, klasszikus zenei koncertsorozat összeállításában fontos szempont volt, hogy a helyi komolyzenei élet kiválóságai mellett láthatóak és hallhatóak legyenek neves előadók is Kecskeméten.
    A sorozatot az Amerikai Egyesület Államokban élő kecskeméti születésű mezzoszoprán, Vizin Viktória és a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar koncertje nyitja november 26-án. Az esten fellép még Gyergye Krisztián táncos, koreográfus, rendező, színész, Molnár Ágnes, a Magyar Állami Operaház és a Budapesti Operettszínház művésze és Kovács István operaénekes is.
    Miklósa Erika lesz a partnere a Liszt Ferenc Kamarazenekarnak 2017. január 26-án. Vashegyi György vezényletével 2017. március 10-én lép a kecskeméti színpadra az Orfeo Zenekar. Az est angol szólistája a 17-18. századi zene specialistája, Simon Standage hegedűművész lesz. Egy különleges Kodály-estre készülnek 2017. március 31-én: a Kecskeméti Szimfonikus Zenekart húsz éve vezető Gerhát László vezényel.
    Jövő év május 16-án, a hangversenybérlet zárásaként Kobajashi Kenicsiro vezényletével a MÁV Szimfonikus Zenekar lép színpadra.
    Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta: húsz városban összesen huszonhat felnőtt bérletük és sorozatuk elérhető, koncertjeik évente több mint háromszázezer nézőt vonzanak.
    Bak Lajos, a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ ügyvezető igazgatója szerint a két szervezet együttműködése minőségi változást és új lehetőségeket teremt Kecskemét, és a régió komolyzenét kedvelőinek.
    Kodály Zoltán születésének 135. évfordulójára egy az egész évet átölelő koncertsorozattal készül a város, amelyben nagy szerepet kap a megújulás előtt álló Kodály Intézet, a Kodály Iskola valamint számos helyi alkotóműhely – számolt be Hörcsök Imre, a kecskeméti önkormányzat értékmegőrzési bizottságának elnöke.

Forrás:MTI