Miért állnak üresen a gáztározók? – A Fidesz kiszolgáltatja az országot a télnek

Pár napja már csak 19 százalék volt a hazai gáztározók töltöttsége a sajtó szerint, a rekordhidegben pedig naponta fél százalékkal csökken a magyar gázkészlet. Ha marad a hideg, akkor akár már februárban elfogyhat a lakossági gáz és fűtés nélkül maradhat az ország.

A Fidesz idén már csúcsra járatja a kormányzati felelőtlenséget: miután az MNB eltapsolta az ország aranytartalékát, hetek alatt elfogyhat a stratégiai gáztartalékunk is. Pár hét, és csak attól függ majd, hogy a magyaroknak a saját otthonaikban kell-e dideregniük, hogy mit hoz az időjárás. Az a kormány hagyhatja gáz nélkül az embereket, amelyik 460 milliárd forintot költött a most üresen álló gáztározóra. Ezért kár volt erre elkölteni a magyar felsőoktatás éves költségének közel dupláját.

A Demokratikus Koalíció szerint megdöbbentő az Orbán-kormány felelőtlensége, hiszen ha maradnak a mínuszok és pár hét múlva teljesen kiürülnek a gáztározók, akkor fűtés nélkül maradhat az ország. A DK választ vár a kormánytól, hogy január közepén miért állnak üresen a gáztározók? A DK azt is tudni szeretné a kormánytól, hogy miért csökkentette a Gyurcsány-kormány által kötelezően tárolt stratégiai gázmennyiséget, ha emiatt ilyen helyzet állhat elő? A DK szerint szégyen, hogy az Orbán-kormány már a hidegtől sem képes megvédeni a magyarokat.- írta szerkesztőségünknek megküldött közleményében Oláh Lajos, a DK Országgyűlési képviselője.