Michelisz szerint a Red Bull és a Lotus esélyes

Michelisz Norbert, a túraautó-világbajnokság (WTCC) magyar pilótája szerint a Red Bull és a Lotus tűnik igazi esélyesnek a Hungaroringen, a XXVIII. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki első szabadedzése után.

Kimi Räikkönen

    “A délelőtt látottak alapján kezdetleges képet kaptunk az erőviszonyokról, de az máris látszik, hogy a várakozásoknak megfelelően a Red Bull és a Lotus autói bírják a legjobban a nagy hőséget” – mondta a Zengő Motorsport 28 éves pilótája az MTI-nek.     Hozzátette, úgy tűnik, a tavalyi, de mostanra átalakított szerkezetű Pirelli-gumik – amelyeket Mogyoródon használnak először a csapatok – a Ferrarinak és a McLarennek jelentenek előnyt, míg a Mercedes autói nem annyira gyorsak ezeken az abroncsokon, mint voltak a korábbiakon.     “Ez persze nem jelenti azt, hogy a Mercedes versenyzői nem lesznek ott az első tízben a hétvégán, de érdekes volt látni, hogy az eddigi egykörös gyors tempójuk eltűnt” – mondta Michelisz.     A WTCC-ben Honda Civickel versenyző pilóta a jövő heti, Argentínában sorra kerülő futamra készül.     “A pálya vonalvezetése alapján esélyünk lehet egy jó eredmény elérésére, arra számítok, hogy a dobogóért fogunk harcolni” – mondta Michelisz. Hozzátette: az, hogy jövőre a kilencszeres ralivilágbajnok Sebastian Loeb is elindul a WTCC-ben, jót fog tenni a sorozatnak.     “Versenyzői szempontból nagy kihívás lesz ellene rajthoz állni, s nagy dolog lenne legyőzni” – mondta Michelisz.

Forrás:MTI

 Fotó: Kovács Tamás

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*