Michelisz Norbert a 11. helyen ért célba

Michelisz Norbert, a MOL-csoport által immár negyedik éve támogatott Zengő Motorsport versenyzője egy 6. és egy 11. helyet szerzett a Sanghajban megrendezett FIA Túraautó-világbajnokságon. Összetettben az ötödik helyen áll 172 ponttal.

Az időmérő

Szombaton nem tartották meg a kvalifikációt, mivel az ASIA GT futamán az egyik balesetben megsérült a szalagkorlát, melynek megjavítása több időt vett igénybe ezért vasárnap reggel rendezték meg. Sajnos Michelisz Norbert nem jutott be az időmérő második szakaszába, így mind a két futamot a 15 helyről kezdhette meg. A hondások közül egyedül az olasz Gabrielle Tarquini jutott be.

Az időmérő második részében a francia Valentenek és a holland Tom Coronelnek sikerült megcsípni az első sort, meglepetésre a LADA Vestát vezető holland Nicky Catsburg bejutott a legjobb öt közé.

A top öt végeredménye: López, Ma, Catsburg, Loeb, Muller. Ezzel a kínai plusz három pontot kapott, amivel növelte előnyét Michelisszel szemben.

1. futam:

A rajtsorrend az időmérő alapján dőlt el, így az első sorból López és a kínai Ma indulhatott, a másodikból, a plusz súly nélkül i LADA Vestával versenyző Catsburg

Rajt: Ma beragadt, Loeb kikerülte. Huff is jól rajtolt. Coronelt meglökték hátulról, így nekiment Filippinek, Chilton pedig Bennaninak. és Lapierrenek. Tarquini autója is megsérült, mivel ütközött az angol Rob Huff autójának. Huff föladta a versenyt, mert kitört a bal hátsó kereke.

1 kör: beküldték a biztonsági autót, mivel annyira megsérült a holland versenyautója a pálya közepén, hogy csak trélerrel tudták kihozni. Michelisz ezzel feljött a hetedik helyre. Kiesett: Coronel, Huff, Chilton, Filippi, és Tarquini.

5. körig bent maradt a biztonsági autó, a távot fölemelték 16 körre.

6. kör: López meglépett, Loeb és Muller harcolt a második helyért, Catsburg tartotta a negyedik helyét.

7. kör: a kínai Ma elkezdett felzárkózni és sikerült megelőzni az olasz D’Astét.

9. kör: Ma már a nyolcadik helyen autózott és támadásba vette Micheliszt. Monteironak sikerült megelőzni D’Astet, így a portugál már az utolsó előtti.

10. kör: Michelisz a ladás Lapierret vette célba, egyre agresszívebben támadta a franciát, miközben a kínai megérkezett Micheliszre. Tarquini autóját megcsinálták, így visszaküldték a pályára.

12. kör: Látványos csatát vívott: Lapierre – Michelisz – Ma trió, amiből Ma jött ki a legrosszabbul, mert a kínai elfékezte magát, majd kiállásra kényszerült.

13. kör: Huff autóját is megcsinálták és a csapat visszaküldte a pályára, hogy kipróbálja.

15. kör: Tarquini autóját is megjavították, ő is visszamehetett a pályára.

Leintés: López, Muller, Loeb, Catsburg, Bennani és Michelisz, aki az utolsó pillanatban megelőzte Lapierret.

2. futam:

Megfogyatkozott a mezőny, mivel a holland Tom Coronel és az angol Tom Chilton autóját nem tudták megcsinálni. Michelisz

Rajt: Valente, Tarquini, Filippi, Huff, Muller… Michelisz a 12. helyről indulhatott. Tarquini és Valente agresszívan kezdett, amiből Valente jött ki rosszul és kicsúszott a pálya szélére. Catsburg kiállásra kényszerült, akárcsak Valente. Michelisz jól kapta el a rajtot, de az autója valószínűleg megsérülhetett a rajtnál lévő adok-kapokban, mert visszacsúszott a mezőny végére.

2. kör Tarquini, Muller, Loeb, López az első négy. Ma pedig megint visszaesett.

4. kör: élen a helyzet változatlan volt, Tarquini tudta tartani maga mögött a három gyári Citroent. Lapierre és Filippi kakaskodtak egy kicsit. Norbi visszacsúszott az utolsó előtti helyre.

5.-8. kör: Az élen a helyzet változatlan volt, Tarquini tudta tartani a vezetői pozícióját.

9. kör: Muller a célegyenes ráfordítójában megelőzte Tarquinit.

10. kör: López próbálja megelőzni az olaszt, de nem sikerült. Tarquininek többször is sikerült visszavernie a támadást.

11. kör: Tarquinire még nagyobb nyomás nehezedik, mert mind López és Loeb mindent megtett, hogy megelőzzék. Folyamatos védekezésre kényszerült.

12. kör: D’Aste lelassult.

13. kör: Lópeznek nem sikerült a célegyesben megelőzni Tarquinit, az olasz az ideális íven autózva tartja maga mögött az argentint. Michelisz a 11. helyre jött föl a sérült autójával.

14. kör: López mindent megpróbált, de nem sikerült megszereznie a második helyet. Leintés sorrendje: Muller, Tarquini, López. Michelisz Norbert a 11. helyen ért célba.

Letölthető képek: https://www.dropbox.com/sh/82v4nml1ckd2nq2/AABurGiTyUX1PxOwoVREl1aea?dl=0

 

A világbajnoki, ideiglenes ponttáblázat:

1. José-María López (396)

2. Yvan Muller (351)

3. Sébastien Loeb (282)

4. Csinghua Ma (177)

5. Michelisz Norbert (172)

6. Gabrielle Tarquini (171)

7. Tiago Monteiro (163)

 

Több mint egy hónap múlva Thaiföldön rendezik meg az utolsó előtti versenyhétvégét, mely pálya mindenkinek új lesz.