Michelisz ismét a dobogón

 Michelisz Norbert, a MOL-csoport által immár negyedik éve támogatott Zengő Motorsport versenyzője harmadik lett a Portugáliában megrendezett FIA WTCC első futamán. Ezzel az eredménnyel összetettben feljött a negyedik helyre.

Michelisz a második sorból, a negyedik helyről rajtolhatott a tegnapi időmérőn eredménye alapján. Előtte a francia Sébastian Loeb és az argentin José-Maria López volt, mellette a francia Hugo Valente, mögötte pedig a két gyári hondás pilóta az olasz Gabriele Tarquini és a portugál Tiago Monteiro.

Rajt:

Mind a két gyári citronnel versenyző nagyon jól kapta el a rajtot, akárcsak Michelisz, akinek sikerült lerajtolnia Valentet, aki ismét beragadt. Nem csak a magyar fiú jött el mellette, hanem a két gyári hondás is, Tarquini és Monteiro. A francia fiú utána még kakaskodott Mullerrel és Ma Csing Huával, de végül feladta a versenyt és kiállt.

Az első kör végén már kialakult az első öt leintésének a sorrendje, bár Loeb többször közel került csapattársához megelőznie nem sikerült az argentint. Micheliszre nem jelentett veszélyt a mögötte autózó Tarquini. Monteiro és a kínai versenyző látványosnak nem nevezhető harcot vívtak az ötödik helyért.

Házi verseny volt a ladások között, de az angol Huff nem tudott jobb pozícióba kerülni holland csapattársaival szemben, így végül harmadik lett – összetettben csupán a 10. helyen tudta behozni a versenyautóját.

Két vizsgálat folyik még, az angol Chilton és az olasz D’Aste négykerekes pályaelhagyását vizsgálják.

A következő futam: 18:15-kor kezdődik, Michelisz Norbert a hetedik helyről vághat neki a második versenynek.


“Egy újabb dobogós helyezést szerzett Norbi és a Zengő Motorsport, amiért minden elismerésünk az Övék. A csapat egy olyan pályán bizonyította tehetségét, ahol eddig még sosem rendeztek túraautó-világbajnokságot. A pilóták számára szinte ismeretlen portugál versenypálya kihívásai próbára tették a mezőnyt, azonban tehetséges magyar versenyzőnk ambícióitól hajtva újból pontokat szerzett csapatának és a hazai szurkolóknak. Már alig várjuk, hogy a nyárt követően megint láthassuk Norbit, amint szembenézve a kihívásokkal tovább küzd az elsőségért.” – mondta Kelenvölgyi Ágnes, a MOL-csoport szponzorációs vezetője. – Bravúros vezetéssel Norbi ismét megszerezte a Yokohama Kupát és ezzel egyre közelebb került ahhoz, hogy a privát versenyzők bajnokaként fejezhesse be az évadot. A mai eredmény egy újabb példája annak, hogy eltökéltséggel és ambícióval nemzetközi porondon is sikeresek lehetünk.”