Michelisz dobogó és Honda győzelem Kínában

2013.11.03., Budapest: A FIA Túraautó-világbajnokság 21-22. fordulóját rendezték meg a hétvégén Kínában. A Zengő Motorsport versenyzője, Michelisz Norbert a szombati időmérő edzésen a 7. helyet szerezte meg a Sanghai International Circuit elnevezésű pályán, legjobb Hondás versenyzőként. A vasárnap reggeli bemelegítő edzésen Michelisz a második leggyorsabb kört futotta, a magyar versenyzőnél csak a hétvégére beugró Volvo C30-ast vezető Thed Bjork tudott gyorsabb lenni.

Első futam: A mezőny a köd és a gyengén szitáló eső miatt csak a Safety Car felvezetésével rajtolhatott el és biztonsági okokból a versenytáv is 10 körösre rövidült. A harmadik helyről induló Pepe Oriola néhány kanyar után megelőzte előbb Tom Chiltont, majd Yvan Mullert és az élre állt. Michelisz Norbi sajnos nem tudta tartani a 2012-es világbajnok, Robert Huffot és az első kör végén a 8. helyen fordulhatott. A magyar versenyzőnek nem sikerült megvédeni pozícióját Hondás márkatársával, Gabriele Tarquinivel szemben, emiatt a 9. pozícióba csúszott vissza.

Öt kör után az RML Chevyk felzárkóztak az élen álló Pepe Oriolára, aki nem tudta emelni tempóját és az immáron négyszeres világbajnok, Yvan Muller és az összetett második pozíciójára hajtó Tom Chilton is megelőzte a fiatal spanyol versenyzőt. A verseny utolsó körében a csapatérdek azt kívánta, hogy Muller engedje el brit csapattársát, aki ezzel idei második futamgyőzelmét aratta a szezonban.  A dobogó harmadik fokára a Bamboo Engineering versenyzője, James Nash állhatott fel. Michelisz Nobi az utolsó körben két pozíciót is veszített, előbb a 14. helyről rajtoló James Thompson, majd Tom Boardman is megelőzte a magyar versenyzőt, akinek így a 10. hellyel kellett megelégednie az első futamon.

Az első futam végeredménye:

http://mstworld.com/msptresult.aspx?eventid=13011&circuitid=72&series=WTCC&venue=China&circuit=Shanghai&resultfile=wtc8

Második verseny: Az állórajttal induló második futamon az első két helyről a Honda gyári csapatának versenyzői, Monteiro és Tarquini indulhattak. Michelisz Norbi a második sorból, Robert Huff mellől, a negyedik helyről indulhatott.

A startot követően Norbi azonnal megelőzte Huffot és feljött a harmadik pozícióba, a gyári Hondák mögé, akik közül Moneiro vezetett Tarquini előtt. A 10. helyről induló Muller az első kör végén már a hatodik helyen autózott. Norbit óriási nyomás alatt tartotta Huff, aki folyamatosan támadta a magyar versenyzőt. A hetedik körben Muller megelőzte Nasht és az ötödik helyre zárkózott fel. Az időmérőn látott 1 mp-es előnyt a futamra már nem tudták átmenteni a Chevy-k és a Hondások magabiztosan autóztak az első három helyen Monteiro, Tarquini, Michelisz sorrendben. Az utolsó körökre már Michelisz leszakította magáról Huffot és Mullert, akik külön csatát vívtak a negyedik helyért, de a francia nem bírt egykori csapattársával.

A szezon során sok peches pillanatot átélő Tiago Monteiro megszerezte idei első győzelmét a Hondával a csapattárs, Tarquini előtt és, hogy teljes legyen a Japán autógyár öröme a harmadik helyen Michelisz Norbert ért célba.

A második futam végeredménye:

http://mstworld.com/msptresult.aspx?eventid=13011&circuitid=72&series=WTCC&venue=China&circuit=Shanghai&resultfile=wtc9

A Zengő Motorsport versenyzője idei hetedik dobogóját könyvelhette el, ennek ellenére egy pozíciót visszaesett a FIA WTCC pontversenyében és 172 ponttal a hetedik helyen áll az összetettben. Norbi lemaradása egy pont Huff és nyolc egység Nykjaer mögött.

A szezon utolsó versenyhétvégéjét két hét múlva Makaóban rendezik, ahol Michelisz Norbert pályafutása első világbajnoki futamgyőzelmét aratta.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*