Michelisz a Salzburgringen is dobogóra állhatott

A FIA WTCC 9-10. fordulóját rendezték meg a hétvégén Ausztriában, a Salzburgringen. A szombati időmérő edzés után kiosztott tömeges büntetések miatt több versenyzőt is megbüntettek, emiatt teljesen felborult a vasárnapi első futam rajtsorrendje. A Zengő Motorsport versenyzőjét, Michelisz Norbertet ráadásul az utolsó helyre sorolták a versenybírák a Honda szabálytalan hátsó szárnya miatt.

Első verseny: Az első futam repülőrajttal indult és az első helyről induló Nykjaer meg tudta tartani vezető helyét James Nash előtt. A középmezőnyből induló versenyzők közül Yvan Muller a negyedik körben már az ötödik helyen haladt, Michelisz ekkor a két Honda mögött a 20. helyen állt. Ezen a pályán a végsebesség hiánya nagyon látszott a Hondák teljesítményén.

Féltávnál az élen álló kettős között fél másodpercre csökkent a különbség és az utolsó körökben nagy versenyt vívtak a futamgyőzelemért. Az utolsó előtti körben Muller megelőzte a harmadik helyen álló Bennanit és utolérte Nykjaerrt és Nasht. A francia versenyzőnek azonban már nem volt lehetősége javítani és a 3. helyen ért célba. A versenyt végig vezetve a Nika Racing versenyzője Nykjaer nyerte meg Nash előtt. A Honda versenyzői nem szereztek pontot az első futamon, Tarquini a 12., Monteiro a 13., Michelisz Norbert pedig a 14. helyen ért célba.

Az első futam végeredménye:

http://mstworld.com/msptresult.aspx?eventid=13005&circuitid=48&series=WTCC&venue=Austria&circuit=Salzburgring&resultfile=wtc7

Második futam: Az állórajttal induló második versenyen az első sorból James Nash és Michelisz Norbert rajtolhattak, a másik két Hondás, Monteiro a 3., Tarquini pedig az 5. pozícióból várhatta a start pillanatát. Norbi óriásit rajtolt és elsőként fordult el a célegyenes végén, de Nash kihasználta a Chevrolet erőfölényét és még az első körben visszaelőzte a magyar versenyzőt. Az ötödik körben Nash vezette a futamot, mögötte Michelisz, Monteiro, Muller és Oriola sorrendben haladt az élmezőny, de a világbajnoki pontverseny éllovasa óriási tempót diktálva érkezett meg az előtte haladókra.

speedlightnorbisalburgrMichelisz és Muller a 11. körben cserélt pozíciót, de Norbi így is a 3. helyen futott be. A magyar versenyző a szlovákiai és magyarországi fordulót követően Ausztriában is dobogóra állhatott. A futamot a pole pozícióból induló Bamboo Engineering versenyzője, James Nash nyerte meg, a második helyen Yvan Muller végzett.

A második futam végeredménye:

http://mstworld.com/msptresult.aspx?eventid=13005&circuitid=48&series=WTCC&venue=Austria&circuit=Salzburgring&resultfile=wtc8

A FIA WTCC világbajnoki pontversenyben Yvan Muller 198 ponttal áll az élen, a második helyen Gabriele Tarquini 80 pontos hátránnyal követi francia riválisát. Michelisz Norbert 63 egységgel a világbajnoki tabella 9. helyén áll megelőzve a gyári Honda versenyzőjét, Tiago Monteirot.

A túraautó-világbajnokság következő versenyhétvégéjét, a 11-12. fordulót egy új helyszínen, Oroszországban rendezik június 8-9.-én.

Michelisz Norbert nyilatkozata: Nagyon szerettem volna nyerni, de nem volt rá esély. Látszott az egynesekben, hogy úgy mentek el a Chevy-k, ahogy akartak. Természetesen boldog vagyok, egy dobogós helyezés mindig jó és nagyon jó a legjobb Hondás versenyzőként célba érni. Ez volt ma a maximum, amit elérhettünk.

Fotók: SpeedLight Photo Agency/Murányi Gábor

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*