Mi szeretnénk bosszantani a technika ördögét 2018-ban

Rengeteget küzdött a BMW-jével 2017-ben Forgács László és Bartók Erik, ám az év elejére és a végére is jutott a fiúknak némi sikerélmény, ami erőt adott nekik a munkákhoz év közben és a téli szünetben is. A srácok, a tervek szerint hamarosan elkezdik a BMW-vel próbaköröket, a teszteket, és bíznak abban, hogy 2018-ban sokkal többet ünnepelhetnek majd a céldobogókon, mint tehették tavaly. Ráadásul mindezt egy új bajnokságban tervezik. A Forgács László- Bartók Erik páros emlékeiről és elképzeléseiről, az East Motorsport csapatvezetőjével, Szabó Krisztiánnal beszélgettünk.

Laci és Erik 2017-es évada finoman szólva sem úgy sikerült, ahogyan azt elterveztétek

Ebben van némi igazság. Vadonatúj motorral álltak oda a fiúk Miskolcon a rajtvonalhoz, és ha nem is a P13-as géposztály bajnoki címért, de a tisztes helytállásért, a bíztató részeredményekért akartak harcolni a versenyeken. Sajnos ez nem mindig sikerült, mert a technikai hibák többször is közbe szóltak, amik után hosszadalmas szerelések következtek.

Ennek alapján nem mondhatjuk túlzottan rózsásnak Laciék elmúlt évét. Milyen volt? Hogyan láttad belülről?

A fiúk tavalyelőtt, év végén ültek össze, majd volt néhány tesztversenyük, mielőtt rajthoz álltak a Rallye2-ben. A hét futamból négy versenyen indultak és kettőn sikerült célba érniük, mégpedig a bajnokság legelején és a legvégén. A hazai versenyünkön, a Miskolc Rallye-n, és az Eger Rallye-n.

A Salgó Rallye-n eddig soha sem jártunk sikerrel, háromszor álltunk rajthoz Nógrádban, ám mindig jelentős anyagi kárral tértünk haza. 2017-ben sem volt ez máshogy. Valószínűleg anyaghiba miatt leszakadt egy szelep az új 1.8is motorban és tönkre tett maga körül mindent, amit lehetett.

A motor javítása csak augusztusra, a Baranya Kupára készült el. Ott, a srácok igazából 200 métert versenyeztek, és 200 métert gurultak a kocsival, mert újra a szelepek dobták be a törölközőt, kezdhettünk mindent elölről. Rettenetesen mérgesek voltunk, 500 kilométert utaztunk ezért az „élményért”, Komlóra.

Az Eger Rallye-ra visszaraktuk a tavalyi motort a gépházba, amivel végre sikerült célba érni.

A Szilveszter Rallye-ra sem változtattunk, a biztonságra törekedtünk, majd az idei szezon rajtjáig ráérünk próbálkozni az új motorral. Nagyon élvezte Laci és Erik Mogyoródon, hogy újra rengeteg néző előtt, üzembiztos kocsival versenyezhet, sok embernek okozhat örömet a gyorsaságikon, majd átgurulhat a céldobogón. Ez az, amiből ők nem sokat kaptak az elmúlt esztendőben, kellett nekik és a csapatnak is zárásként a téli szünetre ez a löket.

Egy dologra volt jó az elmúlt év: Laci és Erik tökéletesen összeszokott, megismerték egymást, mi pedig csapat szinten is maximálisan elégedettek vagyunk Bartók Erik munkájával és hozzáállásával. Nem tervezünk változást az idei esztendőre a csapatunkban.

Emellett a pozitívum mellett azért elmondhatjuk, hogy nem az elmúlt év lesz a legszebb emlék Laciék pályafutásában…

Az biztos! Legszívesebben kitörölnék az emlékeik közül 2017-et, de ezzel én is így vagyok. Semmilyen hiányérzetünk nem lenne, ha elfelejtenénk az egészet.

 

Mi újság az új motorral?

A motorhoz folyamatosan érkeznek az új alkatrészek, aztán vagy a postásra vártunk, vagy szabad időpontra a gépműhelyben. De úgy néz ki, hogy hamarosan lehet valami belőle. A tervek szerint néhány napon, maximum egy héten belül jó lenne vissza szerelni a helyére az erőforrást. Egy airboxot fogunk még beszerelni, ami optimalizálja az áramló levegő hőmérsékletét. Ezek után már csak a tesztek lesznek hátra. Szeretnénk, ha a párosunk sokat menne az autóval az Eger Rallye előtt és alaposan kipróbálnák, bejáratnák a harmadjára is új motort, hogy ne élesben kelljen az esetleges kellemetlen meglepetésekkel szembesülnünk. A váltó éppen Béres Joskónál van revízión, de hamarosan azt is haza tudjuk hozni és akkor indulhatnak a próbakörök.

Mit szeretnétek 2018-ban?

Azt, hogy hol szeretnénk indítani a párost, még nem tudjuk 100%-os pontossággal. A válasz elvileg teljesen egyértelmű lenne, hogy újra a Rallye2 Bajnokságba nevezzük a Forgács László- Bartók Erik párosunkat. Ám 2019-től, a Rallye2-ben nem értékelik a P13-as autókat, így valószínű, hogy már az idén meghozzuk azt a döntést, hogy fellépünk az ORC mezőnyébe, azért, hogy mire a többiek is csatlakoznak az ORC-hez, addigra mi már felkészültebbek és ezzel együtt eredményesebbek lehessünk. Szokni kell a több versenykilométert, a megnövekedő versenytávot és időt.

Sokan éppen az időtakarékosság miatt választják a Rallye2 Bajnokságot. Lesz elegendő időtök az ORC-re?

Azt gondolom, hogy igen. Úgy látjuk, hogy sokkal több időt nem emészt fel egy ORC-s futam, mint a Rallye2-es versenyek. Számításaink szerint, fél, maximum egy nappal kell korábban megérkezni a versenyek helyszínére. A versenynaptárban azt látjuk, hogy négy futam egészen közel lesz hozzánk. Murván, azaz Veszprémben és Szombathelyen továbbra sem szeretnénk indítani Laciékat. Pécs és Székesfehérvár lesz az, ahová többet kell utaznunk. Ez pedig szerintem megoldható. A murvás versenyeken kieső kilométereket a helyi sprinteken és szlovákiai aszfaltos megmérettetéseken fogjuk pótolni, ahogy 2017-ben is tettük.Reméljük, hogy a technika ördöge is talál jobb elfoglaltságot magának az idei esztendőre attól, mint, hogy minket folyamatosan bosszantson. Azt megígérhetem, hogy mi mindent megteszünk azért, hogy most már mi tegyünk végre neki keresztbe.

Rallye2.hu – Salánki Gábor