Mi lesz a vállalkozásokkal jövőre?

Az uniós források felhasználásában 2010-ig Magyarország Európa élvonalában volt. A Fidesz 2010-ben a kormányzását azzal kezdte, hogy leállította, majd több mint egy évre befagyasztotta az uniós pénzek kifizetését. Ezután Pettykó Zoltánt, a Közgép Zrt. korábbi felügyelőbizottsági tagját nevezték ki az NFÜ élére. Azt ezt követő munka sikeréről Lázár János mai szavai mindent elmondnak: augusztus elsején 14 operatív programból 13 fel volt függesztve, a Brüsszellel való kapcsolatunkat 3 milliárd eurónyi vita jellemezte, és az a veszély fenyegetett, hogy 570 milliárd forintnyi támogatást elveszít az ország.

Az elmúlt 3 és fél évnek persze sikerei is voltak: szinte minden létező építőipari nagyberuházást sikerült a Közgéppel elvitetni.

Az elmúlt 3 és fél éves fejlesztéspolitikai kudarcsorozathoz képest az1600 milliárd forint idei kifizetése örömteli, de ahhoz, hogy Magyarország ne szenvedjen el forrásvesztést, még további 3200 milliárd forint kifizetéséről kellene gondoskodnia az Orbán-kormánynak.

A hétfőn bejelentett szervezeti átalakítás azt jelenti, hogy januárig az új intézményrendszer sem fog felállni, pedig jövőre már a következő, 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklusra vonatkozó pályázatok kiírásával kellene foglalkoznia a kormánynak. Az uniós pénzekért 3 és fél éve folytatott fideszes belharcok következményeként a forráshiánnyal küszködő magyar vállalkozások jövőre sem számíthatnak az Orbán-kormányra.

A 2014 tavaszán felálló MSZP-kormány az uniós fejlesztési források elosztása terén is rendet fog tenni. Ésszerűen, hatékonyan és igazságosan használjuk fel az európai támogatásokat. Megkönnyítjük az uniós forrásokhoz jutást: visszabontjuk a bürokratikus akadályokat, egyszerűsítjük a pályázatokat, gyorsítjuk a kifizetéseket.

Harangozó Gábor
,
országgyűlési képviselő

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*