Mi Hazánk szerint nem a szigorítás, hanem a tájékoztatás az abortusztörvény módosításának célja

Nem szigorítás, csupán a várandós nők tájékoztatása döntésük valódi súlyáról az abortusztörvény módosításának célja – jelentette ki a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában.

    Dúró Dóra hangsúlyozta, a hétfőre virradó éjjel megjelent rendelet, amely a szívhang meghallgatásához köti az abortusz elvégzését, “a kezdete lehet egy életpárti fordulatnak”. Hozzátette: 1956 óta nem volt életpárti előrelépés Magyarországon az abortuszszabályozásban, a terhességmegszakításról szóló közgondolkodást még mindig a kommunista rendszer emberképe hatja át.
    Kiemelte: ha Magyarország ténylegesen keresztény országként határozza meg magát, a keresztény szemlélethez kell igazítani a törvényeit. Az alaptörvényben is szerepel, hogy a magzati életet a fogantatás pillanatától védelem illeti meg, ehhez képest az abortuszszabályozásban ezt mostanáig “semmi nem követte”.
    Az új rendelet esélyt ad a magzatnak, hogy legyen legalább 5-10 másodperce kommunikálni a saját édesanyjával – mondta.
    Szerinte sok nő úgy megy el abortuszra, hogy nem ismeri a döntése súlyát. A magzatnak 12 hetes korára – az abortusz elvégezhetőségének határidejéig – kifejlődnek a szervei, van keze, lába, arca, tudja szopni az ujját, és van szívhangja, amit a rendelet következtében az édesanya is hallani fog mostantól – mondta.
    Dúró Dóra úgy látja, az emberek nincsenek tisztában az abortusz negatív következményeivel sem. Példaként említette, hogy az abortusz 193 százalékkal növeli a mellrák kialakulásának esélyét, míg a szülés csökkenti azt, valamint a koraszülés, a vetélés és a meddőség kialakulásának esélye is nő a terhességmegszakítás következtében.
    A politikus, aki hat évvel ezelőtt már benyújtotta az Országgyűlésnek ezt a javaslatot, a módosítástól azt reméli, hogy egy szemléletváltás kezdete lehet, emellett pedig konkrét életek menekülhetnek meg. Észak-Macedóniában, ahol hasonló szabályozás van érvényben, az abortuszt kérő nők 20 százaléka eláll szándékától, miután meghallgatja a gyermek szívhangját – jelezte.
    Az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában azokra a kritikákra reagálva, melyek szerint a rendelet azt szolgálja, hogy az abortusz előtt álló nők kicsússzanak a határidőből, Dúró Dóra úgy reagált, nem történik nehezítés, nem új papír beszerzéséről van szó, hiszen eddig is kellett a várandósságról orvosi papír az abortusz előtt, ez egészül ki mostantól egy mondattal.
    Arra a bírálatra, hogy a szabályozás tovább nehezíti az abortusz előtt álló nők amúgy is nehéz helyzetét, és korlátozza döntésük szabadságát, azt mondta, az abortusz lelki teher egy nőnek, és ezzel kapcsolatban megértőnek kell lenni. Ugyanakkor meglátása szerint az édesanyák most sem dönthetnek szabadon, felmérések alapján ugyanis sokukra nyomást gyakorol a környezete, a párja, a családja, munkáltatója, és ha valóban szabadon dönthetnének, sokan a gyermekük élete mellett döntenének.
    Szemléletbeli kérdésnek is nevezte az abortusz megítélését, rámutatva: ha egy egyéves gyermekkel kerül válsághelyzetbe az édesanya, fel sem merül senkiben megoldásként a gyermek életének kioltása.
    Dúró Dóra azt kérte a nehéz helyzetben lévő várandós nőktől, hogy ha meg szeretnék tartani gyermeküket, keressék a segítő civil és egyházi közösségeket.

MTI