Mexikói álomba repíti a nézőt a Lucky Gentlemen új klipje

Csinos táncosnők, feledhetetlen karakterek és veszélyes kalandok: a Lucky Gentlemen együttes ezúttal valóban mindent beleadott, hogy új videóklipjével kiválóan szórakoztassa a közönséget. Látványos jelenetek és vidám pillanatok sorjáznak az Álmomban Mexikó című kisfilmben, amely kicsit több is lett, mint videóklip. A testvérpár Ronnie Dunn, amerikai countryénekes egy lendületes dalát dolgozta fel saját magyar szöveggel, a hozzá készült klipben pedig a két énekesen kívül számos szereplő bukkan fel vicces, meglepő és mozgalmas jelenetekben.

Jurásek Dániel, a formáció egyik tagja így mesélt a klip keletkezéséről:

– Ez a második videóklip, melyet szülőfalunkban, Csolnokon forgattunk. Míg az előző, How Long című videó a vidám sztori mellett a települést is igyekezett bemutatni a nézőnek, addig most a szereplőkön van a hangsúly, a forgatókönyv rájuk épült. Mindannyian régi csolnoki barátaink, megtiszteltetés számunkra, hogy elfogadták felkérésünket. Egyikük sem színész, mégis mindannyian laza természetességgel játszották szerepüket. Remekül felkészültek, tökéletesítették az általunk kitalált karaktereket, s kiegészítőkkel, kellékekkel érkeztek a forgatásra. Jelmezek terén nagy támogatást kaptunk a tatabányai MonArt Stúdiótól, melynek vezetője, Odler Mónika is szerepel a klipben. Érkeztek hozzánk olyan vélemények, hogy mi, a formáció tagjai, nem vagyunk előtérben a filmben. Épp ez volt a célunk. Mi is csupán két szereplő szerettünk volna lenni a színes kavalkádban, nem több ennél. Itt az összhatáson van a hangsúly, minden szereplő egyformán fontos.

Jurásek Balázs, a duó másik tagja felfedett még néhány titkot:

– Sokan örülnek annak, hogy a How Long-klip szereplői is visszatértek az új videóban, nekik most is fontos pillanatok jutottak. Mellettük egy ikonikus filmes karaktert is „meginvitáltunk” a stábba, hogy ki ő, legyen meglepetés. De mindenki készüljön fel rá jól, nem egy könnyű figura! A forgatás rendkívül oldott, stresszmentes hangulatban zajlott, úgy érezzük, ez meg is látszik a végeredményen. Maga a dal egy csodálatos Ronnie Dunn-szerzemény, melyhez mi írtuk a magyar szöveget, hogy ezáltal is közelebb hozhassuk ezt a remek dalt a magyar közönséghez. A hangfelvétel Colony 872 Stúdióban készült Kreisz József, szakértő irányításával.

A Lucky Gentlemen 2008 óta szórakoztatja közönségét vidám, nosztalgikus fellépéseivel országszerte. Az ’50-es, ’60-as, ’70-es évek világslágerei voltak műsoraik alappillérei a kezdeti időkben: Frank Sinatra, Dean Martin, Tom Jones és kortársaik dalai méltóképpen szólaltak meg a két énekes tolmácsolásában. Ez az irányvonal ma is él a Lucky Gentlemen repertoárjában, de az elmúlt néhány évben hangsúlyos szerepet kapott a testvérek egyik kedvenc műfaja, a country is. Önálló country-show-val léptek fel sok helyszínen, ezekből a programokból nőtték ki magukat a saját magyar szöveggel ellátott, később meg is filmesített dalok, mint a Balaton, a sör meg én; a Tehervonat vagy az Álmomban Mexikó.

A Lucky Gentlemen elsődleges közege a színpad, az együttes mindennél fontosabbnak tartja a személyes kapcsolatot a közönséggel. Sajnos az ismert egészségügyi helyzet miatt ennek idén nem volt realitása, emiatt az együttes több videót is készített, hogy ily módon szórakoztassa közönségét. Ez jó döntésnek bizonyult, ezt mutatja a klipek sikere. Idénre még egy videóval készül a Lucky Gentlemen, amivel kicsit visszatérnek gyökereikhez. Érdemes figyelni tehát az együttes honlapját és Facebook-oldalát, ahol az egyre növekvő közösségükbe mindenkit szeretettel várnak.

A 2020-ban elmaradt, Tom Jones 80. születésnapját megünneplő fellépéssorozatot a Jurásek testvérek jövőre pótolni szeretnék, valamint egyéb programjaikkal is szívesen fellépnek országszerte.

További információ:

http://luckygentlemen.hu/

https://www.facebook.com/luckygentlemen

https://www.youtube.com/channel/UCWae2ztGfqoonAlQ9ufi17Q

https://www.monartstudio.hu/