Mesterházy: szembe kell néznie a múlt tragédiájával és napjaink fenyegetéseivel

Mesterházy Attila szerint a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján minden magyarnak őszintén szembe kell néznie a múlt tragédiájával és napjaink fenyegetéseivel is. Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerdán az MTI-vel azt is közölte, hogy nincs szükség a német megszállás emlékművére, mert az nem a szembenézést szolgálja, hanem a szembenállást mélyíti.

    Az ellenzéki politikus közleménye szerint őszinte választ kell találni arra, hogy miként történhetett meg a 70 évvel ezelőtti tragédia, miként fordulhatott az ország egykori vezetősége saját népe ellen. Hogyan fordíthatta el a fejét a bűnöket látva sok millió magyar? – tette fel a kérdést a pártelnök, aki szerint azt is meg kell kérdezni, hogy az ország mai vezetősége miért fordul szembe a holokauszt túlélőivel és leszármazottaival.     Mesterházy Attila azt írta, a kormány nem a holokauszt áldozatai emlékének ápolásával foglalkozik, hanem az egykori elkövetők bűneinek tisztára mosásával próbálkozik. Közölte, a német megszállás emlékműve nem a társadalmi megbékélést szolgálja, hanem az ellenségeskedést, nem nyugalmat hoz, hanem feszültséget szít.     Az MSZP vezetője szerint felmentésre, bűnbocsánatra senki nem tarthat igényt az egykori felelősök közül, miként a történelem meghamisítása sem adhat a mai felelősöknek feloldozást. Nincs olyan ideológia, amely igazolná az Orbán-kormány szándékát, az emlékmű létjogosultságát, védelmezőinek igazát – fogalmazott.     Az ellenzéki párt elnöke közölte, ma is felelősségünk védelmezni a történelmi igazságot, kivívni a jog- és esélyegyenlőséget, megteremteni a biztonságos életet.     A közleményben Mesterházy Attila úgy fogalmazott, “a mai napon minden őszinte demokratával közösen megfogadjuk, hogy vállaljuk a történelmi felelősséget”. Úgy folytatta, fejet hajtanak az áldozatok emléke előtt, az elkövetőkre pedig emlékeztetnek. “Mert csak így tanulhatunk a múltból, és csak így akadályozhatjuk meg, hogy az egykori bűnöket elkövessék megint” – tette hozzá.

Forrás:MTI