Mesterházy: nagyságrendekkel több forrás kell az egészségügynek

Nagyságrendekkel több pénzt kell fordítani az egészségügyre – jelentette ki Mesterházy Attila csütörtökön Marcaliban, sajtótájékoztatón.

   

   Mesterházy Attila Fotó: Juhász Melinda

Mesterházy Attila
Fotó: Juhász Melinda

 “A mi programunkban ez szerepel, ez az egyik fontos és kiemelt választási ígéretünk” – mondta az MSZP elnöke, a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje. Hozzátette: egészségügy-politikájuk kiemelt a része gyermekegészségügy, a szív- és érrendszeri betegségek, illetve a rákos megbetegedések megelőzése és gyógyítása, emellett az alapellátás, a járóbeteg-szakellátás fejlesztése.     A jelenlegi kormányt bírálva azt mondta: 2010-ben Orbán Viktor azzal kampányolt, hogy nem kevesebb, hanem több forrás lesz majd az egészségügyre, “ehhez képest, nemhogy növelték (…), hanem kivontak, csökkentették az egészségügyre jutó forrásokat”.     “Ez a kormány az elmúlt években – minden évben – százmilliós nagyságrendben vont el forrásokat az egészségügyből” – mondta Mesterházy Attila, hozzátéve: elsősorban ennek következménye, hogy Magyarországon elviselhetetlenül hosszúak a várólisták.     Hiába van jó orvosgárda, hiába van jó egészségügyi szakszemélyzet, a forráshiány, a műszerezettség hiánya, a technikai feltételek szűkössége, a betegirányítási, működtetési rendszerek hiányosságai miatt ma átlagosan 12-14 hónap körüli a várakozás, ami esetenként akár 3 év is lehet – fogalmazott az ellenzéki politikus.     Jelenleg a magyar kormány körülbelül futballra és stadionépítésre 180 milliárd forintot költ – jegyezte meg Mesterházy Attila, hozzátéve: “mi azt mondjuk, hogy nem stadionépítésre és focira kell költeni ezeket a forrásokat, hanem sokkal inkább az egészségügy fejlesztésére”.       Közölte: az európai uniós forrásoknak egy jelentős részét technikai, infrastrukturális fejlesztésekre fordítanák, beleértve a műszerezettséget is, továbbá a hazai költségvetésen belüli átcsoportosítással szeretnék bővíteni az egészségügyre fordítandó forrásokat.     A szocialista politikus kitért arra is, hogy kormányra kerülésük esetén visszaadnák a marcali, és a hozzá hasonlóan, jelenleg tagintézményként működő kórházak gazdasági önállóságát, ami hatékonyabb és gyorsabb működést tesz lehetővé.     “Önálló költségvetési intézményként eszköze és felelőssége is lenne a kórház vezetésének abban, hogy hogyan, miként menedzseli a betegek ellátást, vagy éppen a költségek alakulását” – hangsúlyozta.     Mesterházy Attilát a baloldali összefogás országgyűlési képviselő-jelöltjeként a somogyi 2-es választókerületben induló Harján Dávid hívta Marcaliba, hogy a pártelnök személyesen tájékozódjon a múlt év tavasza óta a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórház tagintézményeként működő marcali kórház helyzetével.     Harján Dávid közölte: amióta “kikerült a város kezéből” a kórház, azóta teljes egészében a maradványelv érvényesül az üzemeltetésében.     “Ami forrás megmarad a kaposvári osztályok ellátása után (…) az csöpög le Marcaliba” – mondta, hozzátéve: ennek következményeként bezártak osztályok, elmentek szakemberek, leépült a géppark és csökkent az ágyszám.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*