Mesterházy: hatéves nemzeti útfejlesztési stratégia valósulna meg

Választási győzelmük esetén a “kormányváltó erők” hat évre szóló nemzeti útfejlesztési stratégiát valósítanak meg az országban, ennek fő iránya a négy számjegyű és a bekötőutak korszerűsítése lesz – közölte Mesterházy Attila, az ellenzéki szövetség miniszterelnök-jelöltje szombaton Jászberény határában.

   

Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt elnöke, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje beszédet mond a szolnoki Széchenyi István Gimnázium sportcsarnokában tartott lakossági fórumon 2014. március 29-én. MTI Fotó: Bugány János

Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt elnöke, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje beszédet mond a szolnoki Széchenyi István Gimnázium sportcsarnokában tartott lakossági fórumon 2014. március 29-én. MTI Fotó: Bugány János

 Az MSZP elnöke a 32-es főút és a Jászárokszállás felé vezető 3203-as út kereszteződésénél tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a helyszínválasztás nem volt véletlen, hiszen itt kellett volna elkészülnie 2012-ben a jászberényi elkerülő út harmadik szakaszának.     Ennek megépítéséhez a szocialisták még módosító javaslatot is beadtak a parlamentben, a pénzt a stadionberuházásoktól csoportosították volna át, de a fideszes képviselők, köztük a térségiek is leszavazták a beadványt – tette hozzá.     Mesterházy Attila a négy számjegyű és a bekötőutak átfogó rekonstrukcióját azzal indokolta, hogy ezek vannak jelenleg a legrosszabb műszaki állapotban. Az útfejlesztési stratégia részeként természetesen a megkezdett autópálya-építéseket is folytatják, illetve befejezik – mondta.     Megjegyezte, hogy az útfejlesztések, miközben megteremtik a gyorsabb és biztonságosabb közlekedés feltételeit, gazdaságélénkítő és ezzel párhuzamosan munkahelyteremtő hatásuk miatt is nagyon fontosak.       A politikus az útkorszerűsítések kivitelezése kapcsán bejelentette, a munkák koordinálására egy nagy, központi vállalatot hoznának létre.     Mesterházy Attila Jász-Nagykun-Szolnok megyei kampánykörútja Jászberényben és Kisújszálláson folytatódott, majd zárásként délután Szolnokon, a Széchenyi városrészben tart fórumot.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*