Mesterházy: az európai jobboldal megszorításokat, az európai baloldal munkahelyteremtést akar

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, parlamenti frakcióvezetője (j) és Kránitz László, az MSZP megyei elnöke sajtótájékoztatót tart a párt soproni irodájában 2014. május 22-én. MTI Fotó: Nyikos Péter

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, parlamenti frakcióvezetője (j) és Kránitz László, az MSZP megyei elnöke sajtótájékoztatót tart a párt soproni irodájában 2014. május 22-én. MTI Fotó: Nyikos Péter

Az európai jobboldal a megszorítások, a baloldal viszont a munkahelyteremtés mellett tette le a garast, az utóbbi pedig kedvezőbb Magyarország számára – mondta csütörtökön Sopronban, a helyi aktivistáknak tartott rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón Mesterházy Attila, az MSZP elnöke.

    A szocialista párt “két szélsőség között fogalmazza meg saját Európa-programját”, mondta, egyik oldalon a nemzeti érdekre nézve káros, a Jobbik által hirdetett unióból kilépést, a másikon a Fidesz “állandó erőfitogtatását, konfliktuskeresését, háborúskodását” említve.
    Az MSZP elnöke megjegyezte: az ő céljuk “Európa, de okosan”, európai parlamenti képviselőik pedig “a magyar érdeket képviselik Brüsszelben és az európai értékeket Magyarországon”.
    Mesterházy Attila arról beszélt: a magyar emberek szemében az országgyűlési és az önkormányzati választásokhoz képest az európai parlamentinek van a legkisebb jelentősége, holott Brüsszelben a mindennapjainkat befolyásoló kérdések dőlnek el.
    Programjukról szólva megemlítette: tisztes megélhetést biztosító európai minimálbér és minimál-nyugdíjat, az alapvető élelmiszerekre egy számjegyű áfát, a 25 év alattiaknak – képzést vagy munkahelyet jelentő – teljes foglalkoztatást, a nőknek pedig a férfiakkal egyenlő munkáért egyenlő bért kívánnak elérni.
    Kránitz László, a szocialista párt Győr-Moson-Sopron megyei elnöke a sajtótájékoztatón megemlítette: a térségből sok ezren járnak át nap mint nap dolgozni Ausztriába; ők tudják, mit jelentenek az európai bérek és munkakörülmények, de azt is, milyen következményekkel járna, ha az ország kilépne az unióból.

 Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, parlamenti frakcióvezetője sajtótájékoztatót tart a párt soproni irodájában 2014. május 22-én. MTI Fotó: Nyikos Péter

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, parlamenti frakcióvezetője sajtótájékoztatót tart a párt soproni irodájában 2014. május 22-én. MTI Fotó: Nyikos Péter

Forrás:MTI