Mesterházy Attila vasárnapi írása- Európában van a jövőnk!

Nesze  nektek nemzethalál! Amíg Orbán Viktor azon sopánkodik, hogy a keresztelők száma  hogyan aránylik a temetésekéhez, a baj ennél sokkal nagyobb: gyorsuló ütemben  ürül ki az ország, az itt született, itt felnőtt, itt kitanult fiatalok és  középkorúak tömegesen vándorolnak Nyugat felé. Külön vitapont lehetne, miért nem  Kelet felé indulnak, amikor, mint tudjuk, onnan fújnak az új szelek, de hagyjuk  a miniszterelnök ostobaságait! Ha van a nemzet jövőjét illetően sorsdöntő és  halasztást nem tűrő kérdés, amelyben azonnal egyetértésre kell jutnunk, az éppen  az elvándorlás megállítása, de legalábbis ütemének kezelhető mértékűre  csökkentése. Mert ne tévedjünk: aki elmegy, aligha jön vissza. Az 1956 után  eltávozottak parányi töredéke gondolta úgy, hogy a rendszerváltás után újra  itthon a helye. Most meg pár év alatt két 56-os tömeget veszítettünk el, és a  kivándorlásnak még távolról sincs vége!

Az is  jellemző, hogy a kormánynak fogalma sincs a pontos számokról, de elégedjünk meg  azzal, hogy a becslések szerint 4-500 ezer honfitársunk keresi boldogulását az  Európai Unióban. Mint Bajnai Gordon nemrégiben Angliában járva elmondta, ha ezek  az emberek itthon csak minimálbért keresnének, az állam havi 30-50 milliárd  forint bevételhez jutna. Ekkora munkavállalói tömeg kiesése azt jelenti, hogy  nem marad fenntartható a nyugdíjrendszer. Orbán Viktor politikája néhány éven  belül bizonyosan, de akár már 2015-től a nyugdíjak csökkenéséhez vezet. Hosszabb  távon pedig ahhoz, hogy a munkaképes korból kikerülők csak saját  megtakarításaikra és családjuk segítségére számíthatnak majd. Esetleg, az állam  keresztényi szeretetének jegyében, egy sajáterős köztemetésre a csepeli  koldusparcellában. Nem gondolom, hogy azok a jobboldali politikusok, akikben még  maradt egy csipetnyi tisztesség és felelősségérzet, ilyen sorsot szánnának a  magyarok túlnyomó többségének. Ahhoz viszont igen ostobának kell lenni, hogy  valaki ne lássa, mi vezetett ehhez a válságos állapothoz.

Igen,  a 2004-es uniós csatlakozásunk óta adott a lehetőség, hogy legjobbjaink  külföldre menjenek. Az előző kormányok alatt is voltak, akik engedtek a  csábításnak, hogy a hazai bérek többszörösét keressék. A folyamat azonban  2010-től gyorsult fel tragikusan. A kiszámíthatatlan társadalom- és  gazdaságpolitika, a fejlődés leállása, a perspektíva hiánya, a Fidesz  agresszivitása, a végletekig feszített közhangulat, a politikai zsákmányszerzés  kiterjesztése a legalsó szintekre olyanokat is távozásra kényszerített, akiknek  korábban eszükbe sem jutott volna külföldön keresni a boldogulásukat. 

Amikor  1995-96-ban a spanyolországi Valladolid egyetemén tanultam, remekül éreztem  magam, de meg sem fordult a fejemben, hogy ott maradjak. Nem csak azért, mert  Szilvi és a szüleim vártak rám otthon, hanem azért sem, mert Magyarország  akkoriban ideális helynek tűnt a fiatalok számára.  Nem véletlen, hogy amerikai és nyugat-európai fiatal szakemberek ezrei érkeztek  akkoriban Budapestre! Most ellenben a romkocsmák jelentik a fő vonzerőnket, ami  egy-egy estére remek, csak sajnos erre gyorsabban rá lehet unni, mint a korábbi  évek gazdasági-kulturális pezsgésére.

Tizenhat héttel, 112 nappal a választások előtt még nincs késő,  lehet változtatni, ki lehet csavarni a kormányt a szakadék felé száguldó Orbán  Viktor kezéből. Az MSZP kiszámítható, nyugodt, az eddigi eredményeket megőrző  fejlődést kínál az országnak. Igazságos, a keveset keresők számára is előnyös  adókat a munkavállalóknak, tervezhető, befektetéseket ösztönző környezetet a  munkaadóknak. Újabb és újabb trafiktörvények helyett azon fogunk dolgozni, hogy  további Opel-, Audi- és Mercedes-szintű beruházásokat hívjunk Magyarországra,  tíz- és százezrek, milliók számára, végső soron mindannyiunknak adjunk új,  európai jövőt.

Mert  Magyarország jövője Európában van, de nem úgy, hogy mindenki átköltözik Angliába  vagy Németországba, az utolsó meg leoltja a  villanyt.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*