Mesterházy Attila találkozott Henri Malosse-szal

 Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnökével folytatott találkozón a tárgyalófelek egyetértettek abban, hogy Magyarországon új munkahelyekre van szükség. Mesterházy Attila szerint ez gyökeresen új gazdaságpolitikát követel, amely kiszámíthatóságot jelent a magyar és a külföldi, uniós befektetők számára. Olyan kiszámíthatóságot, amely nem jellemzi a mai befektetői és magyar piaci helyzetet. Ehhez az első lépés: a Magyarország iránti befektetői bizalom visszaszerzése.

img_9944_0Szintén egyetértés alakult ki a középosztály kiemelt támogatásában, hiszen az elmúlt három évben Magyarországon a középosztály fokozatosan csúszott egyre lejjebb és lejjebb – egészítette ki az MSZP elnöke-frakcióvezetője.

A megbeszélésen szóba került, hogy az MSZP gazdaságpolitikai elképzeléseit – amely szakmai és civil szervezetek bevonásával készült– maximálisan segítené egy olyan uniós program, amellyel ismét felkerülhet Magyarország Európa térképére. Ez nem pártérdek, hanem az ország, mindannyiunk közös érdeke, s ezért a jövőben az MSZP támogat minden olyan uniós kezdeményezést, amely ennek a közös célnak a megvalósításához visz közelebb.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*