Menedzserek a Társadalomért – Fókuszban a Jövő

A Menedzserek Országos Szövetsége és az UNICEF Magyarország összefog a koronavírus negatív hatásai által érintett nehéz sorsú gyermekekért! 

2020. május 20-án a menedzsertársadalom összefogásával egy egész napos digitális konferenciát szervez a Menedzserszövetség, 20 izgalmas panelbeszélgetéssel, 80, a saját szektorában kiemelkedő előadóval. 

A világ sok szempontból új helyzet előtt áll. A koronavírus okozta világkrízis rövid időn belül komoly kihívások elé állította a vállalkozásokat, sokan elveszítették a munkájukat, a hátrányos helyzetű családok, gyerekek pedig az eddiginél is nehezebb körülmények közé kerültek. Ebben a veszélyhelyzetben különösen fontosak a nagyvállalatok és a civil szervezetek összefogása, a társadalmat segítő programjai. A Menedzserszövetség és az UNICEF Magyarország a járvány kezdete óta rendkívüli üzemmódba kapcsolt és számos programot indított a társadalmi felelősségvállalás jegyében.  

Sőt, a két szervezet most összefogásra készül. 

A Menedzserszövetség az UNICEF Magyarország céljainak segítésére 2020. május 20-án egy nagyszabású, teljes napos digitális konferenciát szervez Menedzserek a Társadalomért – Fókuszban a Jövő címmel, a Joint Venture Szövetség szakmai támogatásával, a Budapest Marriott Hotelben, a Lime Creative rendezvényügynökség Digital Conference Solution platformján. 

A programot élőben közvetíti 09:00 – 19:00 óra között a Menedzserek Országos Szövetsége, a Joint Venture Szövetség és az UNICEF Magyarország social media felületein (Facebook és Linkedin). 

Az egész napos digitális konferencia élő közvetítése alatt folyamatos adománygyűjtés zajlik, amellyel a nézők az UNICEF Magyarország koronavírus elleni küzdelmét támogathatják. Cél: 5. 000. 000 Ft összegyűjtése, az adománygyűjtés május 31-ig tart. 

Az esemény weboldala: www.digitalconference.hu 

Az esemény adománygyűjtő linkjét itt találja: https://teistehetsz.unicef.hu/mindengyerekert/2-7011 

A fórum 20 izgalmas szekciójának közel 80 elismert főszereplője megosztja a nyilvánossággal aktuális helyzetértékelőjét és – lehetősége, iparága szerint – intellektuális segítséget nyújt, támpontot ad, jövőképet mutat a digitális konferenciát követő közönség számára.

A pandémia hatására a világ teljesen megváltozott, 3 hónappal ezelőtt még egészen más volt a jövőkép minden szinte szektor számára. A konferencián elsősorban abban szeretnének az előadók hasznos információt nyújtani, hogy a vírus gazdaságra gyakorolt hatásait figyelembe véve milyen jövőképet látunk ma, és milyen változások, változtatások vihetik előre az adott szektort, hogy lehet egy fenntartható gazdaságot kialakítani, mit kell az adott szektoroknak újragondolni vagy melyek azok a már korábban tervezett innovációk, melyek a vírus okozta krízis vagy szemléletváltás miatt korábbi bevezetést igényelnek. 

Minden élő panelbeszélgetést követően külön regisztrációval, egy zártkörű, limitált létszámú (maximáltan 10 fő / előadó) meetingen tudnak a résztvevők kérdezni az előadóktól, akiknek a véleményére és gondolataira a jelen helyzetben fokozott szükség van Magyarországon. A Q&A beszélgetésekre a regisztráció jelképes 1.000 Ft / beszélgetés, a programból befolyó teljes összeggel is az UNICEF Magyarország koronavírus elleni küzdelmét támogatják a résztvevők. 

Találkozunk május 20-án!