Menedékszoba a Bécsi Múzeum előtt

Menedékszoba2-Bécs-Peter KainzBécs, mint menedék – ezt mutatja be több aspektusból a Bécsi Múzeum (Wien Museum) bejárata előtt felállított tematikus szoba, amely október végéig folyamatosan és ingyenesen látogatható a belvárosban.

 

A menekültszoba 1945 óta veszi sorra azokat az eseményeket és alkalmakat, amikor az osztrák főváros befogadta a különböző okok miatt üldözött vagy konfliktusok elől menekülő embereket. A kiállítás többek között bemutatja az 1956-os magyar forradalom, a 1968-as prágai tavasz, a 80-as évek eleji lengyel feszültségek, valamint a rendszerváltás és a 90-es évek balkáni háborúinak menekültügyi vonatkozásait.

 Menedékszoba1-Bécs-Peter Kainz

Az installáció apropója a szeptemberben Ausztriát is elérő nemzetközi menekültválság. Ahogy a múzeum honlapjáról letölthető segédanyag adatai közt is olvasható, közel 60 millió ember menekül jelenleg világszerte, melynek hátterében elsősorban a közel-keleti véres konfliktus áll. Emellett számos más felelőse is van a mára kialakult menekülthelyzetnek, úgy mint a szomszédságunkban zajló ukrajnai események.

A menedékszoba négy falán a téma négy megközelítésben található: idővonal, szótár, különféle statisztikai adatok valamint egy képösszeállítás segít eligazodni a menekültügyben és annak bécsi vonatkozásaiban. Az installációt Hannah Arendt gondolatai szegélyezik a modern kori menekültekről, aki korábban maga is menekülni kényszerült a náci rezsim elől.

A kiállításon felvonultatott adatokból több érdekesség is kiderül. Egyrészt, hogy Bécs tranzitországként játszik főszerepet a válságok során: 1945 óta mintegy 2 millió menekült érkezett, amelyből mindössze 700 ezer maradt tartósan az országban. Másrészt pedig a bemutatott anyagokon nyomon követhető az osztrák hozzáállás és ezáltal a menekült- ill. bevándorlási politika változása, amely egyértelműen a szigorítás irányába mutat.