Megvan az előzetes Truck Race versenynaptár: 2014 szeptember 6-7 Hungaroring!

“Bár még nem vagyunk a célegyenesben, de már csak pár kanyar van hátra – viszont ez technikai sport, így még bármi lehet…” – nagyjából így kommentálná csapatunk, az OXXO Energy Truck Race Team az FIA 2014-es előzetes versenynaptárát. 

A Truck Race-en két magyar pilóta is kiválóan szerepelt idén, Kiss Norbi meghatározó alakja volt a Kamion Európa-bajnokságnak, versenykamionja a szezon utolsó harmadában a leggyorsabbak között volt a mezőnyben, így minden adott ahhoz, hogy 2014-ben ő legyen az egyik legnagyobb esélyese a bajnoki címnek. Major Benedek is  kitett magáért, élete első szezonját teljesítette, futamgyőzelmekkel, dobogóval, folyamatosan gyorsulva egyre előrébb küzdötte magát a mezőnyben.

Mindezek mellett beérni látszik az a munka, amit  az OXXO Energy Truck Race Team a Magyar Nagydíj létrehozása érdekében végez, ugyanis idén a Hungaroring teljes mellszélességgel mellénk állt, ugyanolyan szívesen látják a versenykamionokat a pályán, mint az FIA többi sorozatát, így elmehetett a hivatalos levél, és be is került az előzetes versenynaptárba a Hungaroring! ( Természetesen amennyiben lesz Magyar Nagydíj, az a szezon része lesz, ugyanolyan verseny, ugyanolyan értékeléssel, pontozással,  mint Európa többi pályáján!)

Ilyen 24 éve nem volt! Persze ez még nem a teljes siker, hiszen mint látjuk, 12 helyszín van megadva, melyből várhatóan kettőn nem lesz verseny 2014-ben, de a Kamion Európa-bajnokság alapelve, hogy 10 verseny 10 különböző országban legyen, ez például  még segítségünkre lehet. Az FIA december 6-án adja ki a végleges naptárt. A labda már náluk van, az FIA-n múlik, hogy a 12 kandidáló versenyből melyik lesz az a tíz, ahol düböröghetnek a versenykamionok. Sok mindennek kell tehát még összejönnie ahhoz, hogy a magyar aszfaltcsíkon is  láthassuk Kiss Norbit és Major Benit, hogy szólhasson a Magyar Himnusz, hogy végre itthon is mindenki élőben láthassa a Truck Race mezőnyét versenyezni!

Figyeljétek a következő hetek fejleményeit, folyamatosan hírt adunk a történésekről, és reméljük, mielőbb bejelenthetjük, hogy több, mint 24 év után, 2014 szeptember 6-án magyar pilótákkal, magyar kamionokkal, magyar szurkolók előtt elrajtolhat a Hungaroringen a Kamion Európa-bajnokság mezőnye!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*