Megszüntetik az 55 év feletti munkavállalók után járó úgynevezett szocho-kedvezményt

Megszünteti a kormány az 55 év feletti munkavállalók után járó úgynevezett szocho-kedvezményt, amelynek értelmében a munkáltatók által fizetendő, jelenleg 19,5 százalékos szociális hozzájárulási adó most még a bruttó munkabér 9,75 százalékával csökkenthető (legfeljebb 100 ezer forintig) – írja a Népszava. Ez éves szinten 117 ezer forint kedvezményt jelentett az időseket foglalkoztató munkaadóknak. A lap szerint Varga Mihály pénzügyminiszter azzal érvel, hogy a kedvezményt azért nem szükséges fenntartani, mert a nyugdíjasok foglalkoztatása jövőre még kedvezőbb lesz, utánuk ugyanis egyáltalán nem kell majd szochót fizetni. A nyugdíjkorhatár azonban csak 58-65 év között mozog, 55 éves kor felett pedig van még pár munkában eltöltött év.