Megnyitotta kapuit a 27. VOLT Fesztivál

Megnyitotta kapuit kedden a 27. Telekom VOLT Fesztivál. Az új helyszínen – a korábbi szomszédságában – megrendezett fesztiválon öt nap alatt mintegy kétszáz program várja a látogatókat, a nyitónapon többek között Járai Márk, a Lóci játszik és a Kiscsillag ad koncertet.

volt

    Lobenwein Norbert, a fesztivál alapító-főszervezője a kedden tartott bejáráson kiemelte, hogy a kormánytól kapott fejlesztési támogatásból létrejött szabadtéri rendezvényhelyszínen először tartanak VOLT Fesztivált.
    Sopronnak néhány hónapja volt, hogy a terület elkészüljön, utak épültek, víz- és csatornahálózatot telepítettek, így méltó körülmények között fogadhatják a fellépőket és az ide érkező több mint százezer vendéget – mondta, hozzátéve, hogy a VOLT mára az egyik legnagyobb turisztikai eseménnyé vált Magyarországon.
    A legnagyobb érdeklődés a szerdai napot övezi, amikor a nagyszínpadon a Papa Roach, a Cypress Hill és a Slipknot lép fel – mondta.
    Az idei fesztiválon koncertet ad a Black Eyed Peas, Slash, az Ugly Kid Joe, Robin Schulz, a Lost Frequencies, Parov Stelar, Martin Solveig, Friction, a Kollektiv Turmstrasse, a Kruder & Dorfmeister, a Nouvelle Vague, valamint Laura Pergolizzi, művésznevén LP is, és a VOLT-on ünnepli 15. születésnapját szombaton a Halott Pénz.
    Lobenwein Norbert hangsúlyozta, hogy a hazai fesztiválok közül továbbra is a VOLT-on lép színpadra a legtöbb magyar előadó.
    Mint mondta, a nagyszínpad előtti küzdőtér mintegy 30-35 ezer embert képes befogadni. Az új helyszínen néhány színpad is megújult, a nagyszínpad – amely nyolcvan méter széles és mintegy húsz méter magas – a robotos téma helyett idén egy olyan dekorációt kapott, amelyen a színek dominálnak.
    Fülöp Zoltán, a másik alapító-főszervező elmondta, hogy a soproni és a környékbeli szálláshelyek idén is megteltek az ország minden pontjáról és külföldről is érkező látogatókkal.
    Kitért arra is, hogy a páneurópai piknik harmincadik évfordulójáról egy önálló helyszínnel emlékeznek meg, ahol “könnyed, fesztiválos formában” idézik meg 1989 és a határnyitás eseményét, azokat a fiatalokat megcélozva, akik életkorukból adódóan keveset tudnak az akkori eseményekről. A nappal közösségi, pihenő helyszínen esténként egy KGST-gyártmányú lakókocsiból létrehozott dj-pultból a nyolcvanas évek zenéi szólnak majd.
    A fesztiválra egy a VOLT által ihletett rajzzal léphetnek be a 11 év alatti gyermekek, akiket a színfalak mögötti látogatással, bábszínházzal és PomPom partyval várnak. A rajzokat kiállítják és a nagyszínpad kivetítőin is bemutatják – mondta Filutás Anna projektvezető.
    Kiemelte, hogy idén a Médiaunióval együttműködve a Minden tanár rocksztár! elnevezésű kampánnyal hívják fel a fesztiválozók figyelmét a tanárok és a tanári pálya megbecsülésének fontosságára. A kampány lényege, hogy magyar zenészek, művészek párperces kisfilmekben mesélnek arról, számukra mit jelentettek tanáraik.
    Fodor Tamás (Fidesz-KDNP), Sopron polgármestere a bejáráson azt emelte ki, hogy az új rendezvényhelyszínen az infrastruktúra kiépítése “feszes munka volt, de sikerült”.
    A MÁV-START és a GYSEV kombinált, a soproni helyi buszjáratok korlátlan használatát is biztosító jegyet kínál a VOLT Fesztiválra vonattal utazó diákoknak. A kombinált jegy a két vasúttársaság Budapest és Sopron között közlekedő járatain egy útra vagy menettérti utazásra használható fel, június 25. és július 1. éjfél között.