Megnyílt kedd este a Frankfurti Könyvvásár

Megnyílt kedd este a Frankfurti Könyvvásár, a világ legnagyobb könyvszakmai találkozója, amelyet két év kihagyás után ismét a hagyományos formátumban, jelenléti rendezvényként tartanak meg.
Nagy öröm újra találkozni szerzőkkel, kiadókkal, partnerekkel, hiszen a személyes találkozás minden eddiginél fontosabb – emelte ki a megnyitó előtt tartott tájékoztatóján Jürgen Boos, a 74. alkalommal megrendezett vásár igazgatója, hozzátéve, hogy a közvetlen párbeszéd “enyhíti a polarizációt”, a megosztottságot.
A koronavírus-járvány miatt a vásárt 2020-ban online, tavaly pedig hibrid formában tartották meg, a szervezők így nagy gyakorlatot szereztek a digitális események rendezésében, ami az idén is hasznukra válik, mert számos meghívott csak videokapcsolat révén tud megjelenni. Köztük van Volodomir Zelenszkij ukrán államfő, aki az Európai Könyvkiadók Szövetségének (FEP) közgyűlésén szólal fel, és felesége, Olena Zelenszka, aki a Brigitte című német női magazin egy pódiumbeszélgetésének vendége lesz.
Oroszország Ukrajna elleni háborúja a vásárt megnyitó ünnepségen is kiemelt téma volt. A fő szónok, Frank-Walter Steinmeier német államfő beszédében kiemelte, hogy a könyvtáraktól a könyvkiadó vállalatokig az egész ukrán könyves szakma súlyosan megszenvedi az orosz támadást, ezért segíteni kell.
Mint mondta, teljesen biztos abban: jónéhány kiállító számára természetes, hogy hozzájárul az ukrajnai könyvkiadás újjáépítéséhez. Hozzátette, hogy ez a segítség túlmutat önmagán, nemcsak egy kulturális ágazat újraindítását jelenti, hanem “az igazság szolgálatát” is. A könyvtárak, könyvesboltok helyreállítása, a kiadók talpra állítása, “a gyilkos hazugságok elleni küzdelem” jegyében és “a felvilágosodás érdekében” kifejtett erőfeszítés – húzta alá a szövetségi elnök a díszvendég Spanyolország uralkodója, VI. Fülöp és felesége, Letizia királyné részvételével tartott megnyitón.
A vasárnapig tartó vásáron 95 országból 4000 vállalkozás vesz részt kiállítóként – köztük könyvkiadók, terjesztők, irodalmi ügynökségek -, és több száz szerző mutatkozik be új vagy első munkájával. A rendezvény az első három szakmai nap után átalakul irodalmi fesztivállá, amelyre több ezer könyvbemutatót, felolvasást, pódiumbeszélgetést, író-olvasó találkozót szerveztek.
Magyarországról a kiállítók között van a Petőfi Kulturális Ügynökség és több könyvkiadó.
A vásár előestéjén adták át a német nyelvterület egyik legrangosabb irodalmi elismerésének számító Német Könyvdíjat. A 25 ezer euróval járó elismerést egy elsőkönyves svájci író, Kim de l’Horizon kapta Blutbuch című művéért, amelyen tíz évig dolgozott. MTI