Megnyílt az ország hatodik MINI autószalonja

A BMW modellek értékesítésében és szervizelésében több mint kétévtizedes tapasztalattal rendelkező Rack Autó eddig MINI szerviz szolgáltatást is kínáló budaörsi telephelyén nyílt meg március 3-án Magyarország hatodik MINI értékesítési pontja.

P90414644-rack-aut-opens-mini-showroom-in-budaoers-03-2021-2346px

A tavaly a BMW Group Magyarország Év Márkakereskedője díját második alkalommal elnyerő Rack Autó Kft. budaörsi központjának szolgáltatási köre március 3-án vált teljessé: az eddig új és használt BMW modellek értékesítésével, valamint a bajor, illetve a brit prémiumgyártó modelljeinek szervizelésével foglalkozó telephelyén immár új és használt MINI modellek között is válogathatnak az ügyfelek.

„Nagy öröm számunkra, hogy a Rack Autó Kft. megkezdi a MINI márka értékesítését Budaörsön. A Rack Autó és a BMW Group immár több mint 20 éve állnak partnerségben, az új létesítmény pedig számunkra további elkötelezettséget, illetve a brit márkánk jövőbeni sikereinek megalapozását is jelentik. A Rack Autó a MINI márka szerviztevékenységével mintegy egy éve foglalkozik, most pedig elindul a MINI hivatalos értékesítése Budaörsön, ami a márkajelenlét szempontjából is örömteli pillanat. Az új MINI bemutatóterem a hatodik lesz Magyarországon és egy stratégiailag fontos értékesítési területet fed le Budaörsön, illetve a környező régióban. A MINI magyarországi értékesítése folyamatosan növekedett az elmúlt években, és további potenciált látunk a bővülésre a vadonatúj 3 és 5-ajtós, illetve Cabrio, közöttük az első elektromos MINI-vel, a Cooper SE modellekkel. A MINI ügyfeleit csúcsminőségű szolgáltatások és valódi márkaélmény várja a mai naptól Budaörsön is” – mondta el Maciej Galant, a BMW Group Magyarország ügyvezető igazgatója a szalonmegnyitó alkalmával.

„A Rack Autó Kft. 1998 óta foglalkozik új BMW-k értékesítésével Budaörsön. Folyamatos fejlődésünk eredményeként 2006-ban megnyitottuk fehérvári telephelyünket is. Márkakereskedéseink teljeskörű szolgáltatással várják ügyfeleinket, a garancia időn belüli és azon túli szervizelés mellet saját lakatos és fényező üzemünk van, helyben végezzük a használt autók műszaki vizsgáztatását ás eredetiség vizsgálatát. Büszkék vagyunk rá, hogy először 2013-ban majd a tavalyi évben is munkánkat a BMW Hungary Kft. az Év Márkakereskedője díjjal jutalmazta, amit kollégáink céltudatos és ügyfélközpontú munkájának köszönhetünk. Már régóta dédelgetett álmunk volt, hogy a Rack Autó MINI értékesítésével bővítse a termék portfólióját Budaörsön. Hiszünk benne, hogy ez a fiatalos egyedülálló prémium márka még szélesebb ügyfélkörben teszi ismertté márkakereskedésünket. Nagy izgalommal várjuk az új élményeket, amiket a MINI márkával együtt tudunk majd átélni” – fogalmazott Rack György, a Rack Autó Kft. tulajdonosa.