Megnyílt a 86. Genfi Autókiállítás

A sajtónappal kedden megnyílt a 86. Genfi Autószalon, amelyen 120 világ- és európai bemutatót tartottak a kiállítók.

    Az idei seregszemlén 30 országból kétszáz kiállító jelent meg a hét pavilonos, 77 ezer négyzetméteres kiállítótéren, köztük nem csak autógyártók, hanem formatervező stúdiók és egyedi alkatrészeket gyártó vállalatok is.
    Az elektromos autózás egyre nagyobb elterjedésével szinte minden standon ez a téma került a középpontba, a BMW-nél négy plug-in hibrid, azaz külső töltést is igénylő hibrid modellt mutattak be a márka százéves évfordulója alkalmából, a Nissan a teljesen elektromos Leafet is a középpontba állította, de a dízel-botrányba keveredett Volkswagen is erre helyezte a fő hangsúlyt: bemutatta Up! nevű kisautójának elektromos változatát.
    A kiállítás másik fő vonzereje a szupersportautók, ezek közül két gyártó, a Bugatti és a Ferrari is a genfi szalonra időzítette egy-egy modelljének világpremierjét. A Ferrari az új luxus-sportautóját, a GTC4Lussót mutatta be, míg a francia márka az 1500 lóerős, 470 kilométeres sebességgel is haladni képes Chiron nevű szériamodelljével hívta fel magára a figyelmet.
    A Magyarországon is gyártókapacitással rendelkező Audi az A4 Allroad Quattro legújabb szériáját, valamint a Q2 szabadidőautót leplezte le a sajtó munkatársai előtt, a Mercedes a fő hangsúlyt az E-osztály frissített változatára, valamint az SL luxuskabrióra helyezte. A Suzuki a hibrid technológia képviselőjeként a Baleno félig hagyományos, félig elektromos meghajtású változatát mutatta meg.
    A legtöbb újdonságot, összesen kilencet a Fiat Chrysler Automobiles (Alfa Romeo, Fiat, Lancia, Ferrari, Jeep, Maserati, Abarth) vitte Genfbe, egyebek közt az új 124 Spider kabriót, az Alfa Romeo Giuliát, a Maserati első nagy terepjáróját, a Levantét, illetve a Fiat új alsó-középkategóriás autóját, a Tipót mutatták be a svájci városban rendezett kiállításon. Az FCA soha ennyi új modellt nem leplezett még le egyetlen autókiállításon sem.
    A nagyközönség számára csütörtökön nyit a szakkiállítás és jövő vasárnapig látogatható, a szervezők becslése szerint 650-700 ezer látogatót fogadhatnak másfél hét alatt.

Forrás:MTI