Megnyílt a 36. Construma építőipari szakkiállítás

 Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója  Fotó: Juhász Melinda

Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója
Fotó: Juhász Melinda

Megnyílt a 36. Construma építőipari és otthonteremtési szakkiállítás szerdán Budapesten. A Hungexpo vásárközpontban hat pavilonban több mint 40 ezer négyzetméteren 17 ország csaknem 700 kiállítója várja az érdeklődőket vasárnapig.

Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára a megnyitón elmondta, az építőipar erős lendületet vett, optimizmusra ad okot, hogy az új szerződések volumene januárban 212 százalékkal nőtt éves összehasonlításban. Ezen belül az épületek építésére megkötött szerződéseké 287 százalékkal, az egyéb építményekre vonatkozóké pedig 153 százalékkal emelkedett. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 2016-ban két és félszeresére emelkedett éves összevetésben, ezzel az eredménnyel az unióban az első helyen áll az ország – húzta alá.
    Hozzátette: ezzel párhuzamosan a lakásépítések száma is jelentősen emelkedett, csaknem 10 ezer új lakás épült az elmúlt évben. Az engedélyek magas számát tekintve pedig az új lakások számának jelentős növekedése várható idén. A lakásépítések jelentős megugrását várják: 2017-ben a 15-20 ezres, 2018-ban a 20-25 ezres tartományba emelkedhet a használatba vett új lakások száma.

Fotó: Juhász Melinda

    A kedvező folyamatok mögött szavai szerint a tavaly indított beruházásösztönző lépések húzódnak meg. A tárca számításai szerint az idén emelkednek az ipari beruházások is, a vállalkozások beruházásait segíti az uniós pályázatok nyerteseinek folyósított előleg és a teljes összeg felhasználása – emelte ki az államtitkár.  
    Tállai András elmondta: idén az otthonteremtési lakástámogatások nagyobb igénybevételével számolnak, a bővülés mértéke 30 százalékot is elérhet. A költségvetési forrás biztosított, hiszen az idei költségvetés a tavalyi 148 milliárd forint kiadáshoz képest 211 milliárd forint keretösszeget irányoz elő az otthonteremtési támogatások finanszírozására.
    A lakásépítések felfutása a tavalyinál nagyobb mértékben támogatja majd a nemzeti össztermék idei bővülését. A lakásépítési ágazat hozzájárulása GDP-hez 2017-ben, 0,8-1,1 százalékos, 2018-ban 1,0-1,3 százalékos lesz – mondta.
    Kitért arra is, hogy az építőiparban egyre szűkösebb a rendelkezésre álló munkaerő, ennek ellensúlyozására a kormány felgyorsítja a felnőtt- és szakképzési programokat, és elősegíti az építőipari vállalkozások hatékonyságának növelését, korszerű – a kiállításon is bemutatott – eszközök használatát. A jövő a hatékonyság növelését is jelenti az építőipar számára, ezért van jelentősége a Construma kiállításnak az új technológiák az innováció bemutatásában.
    Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója arról beszélt, hogy a lakáspiac élénkülése a kiállítók számában is megmutatkozik. A Construma idén is több témát ölel fel: az építőipar mellett a lakberendezés, a kerttervezés, kertépítés, a fűtés, a klíma, és a megújuló energia is helyet kap.

Forrás:MTI